párbeszéd tagolása

Szépirodalmi idézéssel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Amikor leírok egy dialógust, és az idézetet ugye gondolatjellel bevezettem, utána olyan mondat jönne, ami már nem az idézett személytől származik, hanem a narrátor szövege. Én ezt levinném a következő sorba, de a helyen, ahová ezt írnom kell, folyamatosan szeretnék látni, és betettek oda szintén egy gondolatjelet.
Mi a megoldás?

pl. egy mesében:
…így kiáltott fel az első király:
– Ez a csillag azt jelenti, hogy megszületett a Földre az Igazság Ura! – Megparancsolta szolgáinak, hogy… (és ez már nem a király idézett mondata, hanem a mesélőé).
Nem megoldás, hogy „parancsolta a szolgáinak”?

Valóban szerencsésebb mindig új sorba vinni a párbeszédekben a narrátor újabb szövegét a szépirodalmi művekben – viszont néha előfordul, hogy nem így szeretnék megoldani a szerzők, hanem folytatólagosan, ahogy a kérdezett esetben is. Véleményem szerint ez is működőképes lehet (bár a szövegösszefüggés igényelne valamilyen átvezetést itt). Átalakítani hátravetett idéző mondattá a kérdéses mondatot azért nem jó, mert úgy az előtte lévő idézett mondatra vonatkozna, és nem lenne logikus (hiszen a parancs tartalma csak ezután fog következni, a csillag jelentése pedig nem parancs, hanem magyarázat).

Tehát lehet így (ahogy ön gondolta):
…így kiáltott fel az első király:
– Ez a csillag azt jelenti, hogy megszületett a földre az Igazság Ura!
Megparancsolta szolgáinak, hogy…

Vagy pl. így:
…így kiáltott fel az első király:
– Ez a csillag azt jelenti, hogy megszületett a földre az Igazság Ura! – azzal megparancsolta szolgáinak, hogy…

(A föld főnevet ilyen általános értelemben nem kell nagybetűvel kezdeni, hanem csak csillagászati szövegösszefüggésben vagy földrajzi szakszövegekben. Erről l. korábbi válaszainkat.) (KI)