159. A közelítő tél

2021. 01. 04. 1 hozzászólás

A közelítő tél

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr.



Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi.


A hegy boltozatin néma homály borong. Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt.


Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész.


Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait.


Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem béhunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke!


Berzsenyi Dániel


(Kép: BG)


 


 


 

1 hozzászólás

#1 Attila 2021.01.05.21:21:05

A vers nagyon hasonlít Babits Ősz és tavasz között című versére. A két vers sok szempontból megfeleltethető egymásnak. Pl.

Babits:
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
Mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.

Berzsenyi:
Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!

Amúgy a legszebb magyar vers
A közelítő tél.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra