Dinnyés József, a daltulajdonos

2021. 03. 17. 1 hozzászólás

Március 15-e után dalaiban él tovább

A hetvenes évek egyik diákúsjágíró és diákrádiós táborában ismertem meg. Azóta többször találkoztunk. Talán legutóbb egy vonaton, Debrecenből jőve. Hittel és töretlenül zenésítette meg a magyar verseket, egyfajta Tinódi Lajos Sebestyénként járta fáradhatatlanul az országot, hitt az anyanyelv, a költészet és az ének erejében. Dinnyés József Szegeden született, 1948. augusztus 4-én. 1967-ben 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon a Veress Miklós Karrier című versére írt dalával.  Egy időben magyar Bob Dylanként, “Bob Dinnyésként” emlegették. 1985-ben jelent meg első nagylemeze, ezután sorra következtek a megzenésített versek, népalladák, zsoltárok. 



1973-as, első kislemezén két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó nagylemezt készíteni vele, akkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul című dalát. A lemez megjelenése után öt évvel megjelent a Kín és dac című, 35 dalos albuma költők verseire. Ezt követte a ezt követte az Ezt nem fújta el a szél (1992), Töretlen hittel (2000), továbbá 14 kazettán népballadák, zsoltárok, énekelt versek. 1988-ben Dalaim könyve címmel kötete jelent meg, róla Sebők János írt könyvet A daltulajdonos címmel. Aktív szerepet játszott a hagyományőrzésben: a Tanítók Emlékfája mozgalom szervezőjeként csaknem száz emlékfát állított már azért, hogy “a múltat ne felejtsük el”. 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja, 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.


Lehet, hogy egy kép erről: József Dinnyés, zenélés hangszeren, gitár és belső tér

Frank Iván, aki a diákrádiós táborok egyik vezetője volt, A Néptanító címmel hitelesen foglalja össze Dinnyés József pályáját: “Dinnyés Jóska makacs ember volt. (Ugye, milyen furcsa ezt olvasni: „volt”?) Amióta csak ismerem. Márpedig az több, mint ötven év. Így volt ez akkor is, amikor Bob Dinnyésnek ismerte meg az ország, és így volt ez mostanában is, amikor nekiveselkedett, hogy új szerkesztésben induljon el magyar költők verseivel a Kárpát-medencében.

Mert makacsul hitt a költészet erejében, a magyar szó, a dal örökkévalóságában. És makacsul hitte, hogy egész életében szolgálnia kell. Ezt még februárban írta facebook bejegyzésében: „Már nagyon várom a möghívásokat. A koncert és közönsége, a versek és a dalok, a szent akarat, hogy lelkiismeretöm szerint csak az igazat mondhassan, énekölhessem. Húsvét után, a Föltámadás ünnepe lögyön a művészeti élet föltámadása!(Így, anyanyelvemön)”

Makacsul hitt az Istenben, az emberben, a magyar nemzet erejében, a szabadságban, És hitt abban, hogy a hitét meg kell osztania. Akkor is, amikor mások csak legyintettek, ugyan mi keresnivalója van ezeknek az érzelmeknek, gondolatoknak a 21. században!

Makacsul hitt a magyar kultúra hagyományaiban hitt a hazában, az itt élő nép, a nemzet szeretetében. Akkor is, amikor ezt sokan nacionalizmusnak vélték, és hitt abban is, hogy mindenkinek joga van az emberhez illő élethez, a boldoguláshoz. Emiatt, megint csak sokan, egyszerűen baloldalinak tartották. Miközben ezek a bélyegek vele kapcsolatban értelmüket vesztették.

És makacsul hitt a családjában. Bögrében, a feleségében, a gyerekeiben és az unokáiban. És, nem is olyan régóta a dédunokájában. Édesanyjában, a testvérében. Ő volt az, aki évtizedek óta minden útjáról hazatért kicsiny lakásukba, ami könyvektől, zeneművektől roskadozott, és ahol dolgozott. Mert makacsul hitt a munkában is.

Én pedig makacsul hiszek abban, hogy életműve fennmarad. És aki valamikor így határozta meg magát, hogy Daltulajdonos, már régen kiérdemelte, hogy Néptanítónak nevezzük. Ebben is makacsul hiszek.

Március 15-én ment el. Van ebben valami spirituális, valami szimbolikus? Nem tudom. De az biztos, hogy ezen a napon sokan kokárdát viseltek, és sok helyen tűzték ki a nemzeti lobogót.” 

Dalai tovább élnek, emlékét megőrizzük. 

1 hozzászólás

#1 Dede Éva 2021.03.18.00:00:21

Hallgassuk meg két dalát rá emlékezve:
https://www.youtube.com/watch?v=acktzQ6vTl8

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra