Első online jelentkezésünk

2021. 03. 19. nincs hozzászólás

Online előadás a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságában

2021. március 19-én pénteken az MNYKNT-székhelyéről jelentkeztünk élőben. A beszélgetés témáját két kötetünk: a Trianon-kislexikon és a Magyar táj, magyar ecsettel szolgálta. A házigazdák: Cservenka Judit alelnök és Blankó Miklós főtitkár voltak, két beszélgetőpartnerük pedig Csizmadia Anna, a Rákóczi Szövetség központi munkatársa és Molnár Zsolt történelemtanár, a kislexikon szerzője. Az élő közvetítésbe közel 200-an kapcsolódtak be. A beszélgetés egy vaktérképes rövid játékkal indult. Molnár Zsolt egyik tanítványa születésnapjára édesanyja az interneten vásárolta meg a Trianon-kislexikont. Egyébként készül a diákoknak szánt második kiadás. Csizmadia Anna elmondta, hogy milyen utazásokat szervez a Kárpát-medencei kapcsolatok elmélyítésére a Rákóczi Szövetség a középiskolás korosztály számára. A Facebook nemzetközi meghibása miatt pár percre megszakadt a kapcsolat közönségünkkel (a képminőség is emiatt volt gyengébb, mint szerettük volna). A kapcsolat helyreállása után a  Lingua Materna anyanyelvi vetélkedő bemutatásával folytattuk, amelyre háromfős csapatokban jelentkezhetnek a középiskolások. A versenyhez segítséget nyújt a Magyar táj, magyar ecsettel című kötetünk (szerk. Balázs Géza, Blankó Miklós, Cservenka Judit).


A beszélgetés első része itt tekinthető meg, a másik itt.


Következő jelentkezésünk ekkor: 2021. március 24. szerda, 17.30. További részletek itt.




Balról jobbra: Csizmadia Anna, Blankó Miklós, Cservenka Judit, Molnár Zsolt (kép: Süll Kristóf)



Egyik nézőnk házimoziban néz minket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra