„A költészet az emberiség anyanyelve” – egyszerre szól író és irodalomtörténész

2021. 04. 12. nincs hozzászólás

Az 55. alkalommal megrendezett magyar nyelv hete második napján, április 12-én 19 órakor vette kezdetét a költészet nyelvét körüljáró irodalmi-nyelvi esszéelőadásokat felvonultató közel egy órás beszélgetés.

Balázs Géza vendégei Balogh Andrea, Boka László irodalomtörténészek, valamint Hartay Csaba író, költő, gazdálkodó voltak. Balázs Géza a zene, a költészet és a nyelv ősi elválaszthatatlanságára hívta fel a figyelmet. Balogh Andrea megzenésített versekről beszélt.  Egy Weöres Sándor-idézetre hivatkozott, amely segítségével lényeges különbséget tett a prózai és verses kifejezésmód, illetve a két műnem célja között. Pálóczi Horváth Ádámot, Vörösmarty Mihályt, Petőfi Sándort említette, utóbbit jelölve meg csúcspontként, akinek több, mint kétszáz versét zenésítették meg ötven év alatt, csak a Nemzeti dalt közel harmincféleképpen dolgozták fel. Majd a Kaláka és a Misztrál együttest ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, akik missziójuknak tekintik az irodalmi szövegek hangszerre vitelét. Néhány kortárs költő is szóba került Grecsó Krisztián, aki a Rájátszás nevű formáció aktív tagja. Majd Lackfi János vallásos tartalmú dalait, Balázs Imre József saját maga által megzenésített gyerekverseit emelte ki. Utóbbinak a Kirándulás a felhőben című kötetét ajánlotta, amelyhez külön CD-melléklet is tartozik hanganyagként a leírtakhoz. Zárásként azt a konklúziót vonta le, hogy a kortárs költészet sokkal inkább hajlik a performanszra, gondoljunk akárcsak a slam poetryre.



Boka László a lírai értékű dalszövegeket vette górcső alá. Kiemelte irodalmunk legismertebb versét, a Himnuszt, ami azért különleges, mert egyetlen egy fajta megzenésítése él a köztudatban, míg a többi költemény esetében számos interpretáció fordul elő.  Sztevanovity Dusán, Lovasi András és a Quimby dalszövegeit dicsérte, ám kérdésesnek találta, hogy az irodalmi közeg befogadja-e ezeket. Kiss Judit Ágnes, Nagy Gáspár és Szabó T. Anna olyan verseit sorolta fel, amelyek dalszövegeket idéznek meg vagy ezek parafrázisai, de még ennél is érdekesebb volt hallani Peter Hamillről szóló néhány gondolatát, aki egyszerre rockénekes, zeneszerző, költő és dalszövegíró is. Hamill szerint a szöveg csak akkor nyer értelmet, ha dallamot is kap, erre hozta Boka ellenpéldaként Bob Dylan irodalmi Nobel-díját s az e körül kialakult vitát. Végül a kötetként kiadott dalszövegekről beszélt, például a Géczi János szerkesztette Likó Marcell-könyvről, valamint Kovács Ákos és Bereményi Géza dalairól. Az eddig kilenc verseskötetet és hat regényt publikáló Hartay Csaba mesélt személyes történeteket gimnáziumi magyar nyelv és irodalom bukásától kezdve, első kötetének megjelenésén át arról, hogyan talált rá költészetre. Sikertelen tanulmányai miatt ugyanis szülővárosából, Szarvasról Szeghalomra kellett költöznie, ahol az egyedüllét kényszerítette a poézissel való foglalkozásra, ami azóta – több, mint húsz éve – a mindennapjai részét képezi. Elmondta, esetében általában úgy születik a vers, hogy felfigyel arra, milyen jól hangzik kimondva valami, s erre az alapra fűzi fel a szöveg egészét. Hisz abban, hogy vagy a szöveg írja önmagát vagy valaki súgja a fejében a sorokat, vezeti a kezét. Éppen ezért eleinte nehezen írt felkérésre, ám megtanulta, hogy lazán kell kezelni a művet, amelyen éppen dolgozik, nem szabad görcsösen formázni, akkor könnyen megfelelővé tud fejlődni. Kicsit más irányba terelve a beszélgetést Balázs Géza Berzsenyi Dánielhez hasonlította a sokkötetes szerzőt, ugyanis ő volt az utolsó, aki a versírás mellett a gazdálkodással is foglalkozott. Megkérdezte, hogy lehet ezt a kettőt összehangolni. Hartay elmondta, édesapja volt az igazgatója a szarvasmarha telepnek, amelyet 2014-ben örököltek húgával. Szerinte ugyanolyan munka ez is, mint bármelyik másik, amit a szerzők végeznek írás mellett, hiszen ő főként adminisztrációval foglalkozik. Édesapja gondolatait idézte: „ez egy olyan ház, amit minden reggel fel kell építeni, hiszen minden este beomlik.” A gazdálkodáshoz kapcsolódó történeteit Nem boci! című, szociografikus regényében örökítette meg. Elmondta, igyekszik beosztani idejét, nagyon fontos számára, hogy legyen alkalma a jegyzetelésre készülő szövegeihez és az olvasásra. Holtág című regényét annak köszönheti, hogy eltörte a bokáját és több hetet otthon kellett töltenie, ekkor született meg a mű. Végezetül Balázs Géza Hartay Lerepül a hülye fejetek című szarvasi diákregényét ajánlotta, amely a nyolcvanas évek tragikus és varázslatos világát dolgozza fe és amelynek a napokban jelent meg második kiadása. Az este különlegessége abban rejlett, hogy egymást végig hallgatva, egymás után szólaltak meg irodalmárok, irodalomtörténészek és szerzők, akik reflektáltak a másik munkásságára, előadására.


A beszélgetés visszanézhető itt.

(Horváth Florencia írása.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra