határozott névelők
2021. 07. 06.Ebben a mondatban szükséges a névelőket használni?
Csak a legközelebbi hozzátartozóiknak mondták el a szándékukat.
A használatuk hiba, vagy csupán stílus kérdése?
A felsőfokú melléknevek és számnevek mai nyelvhasználatunkban névelősek v. névelőtlenek egyaránt lehetnek: céljaiknak ez volt (a) legmegfelelőbb; neki jutott (a) legtöbb. A kétféle szerkesztésmód közül a névelős egy árnyalattal választékosabb; a névelő elhagyása olykor sutává teszi a mondatot: a hírt (a) legnagyobb lelkesedéssel fogadták.
A határozott névelő a birtokos személyjeles szó előtt: általánosságban véve mindkét használat helyes, a névelőtlen is (kalapját elsodorta a szél), a névelős is (a kalapját elsodorta a szél). A névelő nélküli forma egy árnyalattal választékosabb, s inkább az írott nyelvre jellemző, míg a névelős inkább az élőbeszédre. Ezen az általános stiláris különbségen kívül néhány részleteltérés is figyelmet érdemel. A mai nyelvszokás szerint mindig kitesszük a névelőt a birtokos személyjeles szó elé, ha az az állítmány után következik: fáj a torka, elment a kedve vmitől; „Piros a / Pecsétje, /
Finom a hajtása: / Oh áldott, / Oh áldott / A keze-irása!” (Arany: Mátyás anyja). Akkor is ajánlatos kitenni a névelőt, ha ezzel megkönnyítjük a mondat megértését. Pl. a diák
leckéjét írja. (L. Grétsy László–Kovalovszky Miklós főszerk., Nyelvművelő kézikönyv, I., Bp., Akadémiai, 1980).
A kérdezett mondatban tehát a határozott névelők használata nem hiba. (DTSz)
vissza a főoldalra
A határozott névelő a birtokos személyjeles szó előtt: általánosságban véve mindkét használat helyes, a névelőtlen is (kalapját elsodorta a szél), a névelős is (a kalapját elsodorta a szél). A névelő nélküli forma egy árnyalattal választékosabb, s inkább az írott nyelvre jellemző, míg a névelős inkább az élőbeszédre. Ezen az általános stiláris különbségen kívül néhány részleteltérés is figyelmet érdemel. A mai nyelvszokás szerint mindig kitesszük a névelőt a birtokos személyjeles szó elé, ha az az állítmány után következik: fáj a torka, elment a kedve vmitől; „Piros a / Pecsétje, /
Finom a hajtása: / Oh áldott, / Oh áldott / A keze-irása!” (Arany: Mátyás anyja). Akkor is ajánlatos kitenni a névelőt, ha ezzel megkönnyítjük a mondat megértését. Pl. a diák
leckéjét írja. (L. Grétsy László–Kovalovszky Miklós főszerk., Nyelvművelő kézikönyv, I., Bp., Akadémiai, 1980).
A kérdezett mondatban tehát a határozott névelők használata nem hiba. (DTSz)