187. Sátor-hegyek

2021. 08. 09. nincs hozzászólás

Itt állok szülőházam udvarán. A Bodrogközben vagyok, a falum nevét a folyó adta: Bodroghalom.

A ház, amelyben születtem, vályogház, amelyet valamikor 1930 körül épített nagyapám-nagyanyám, gyanítom, még a Nagyatádi-féle földreform jóvoltából, mely a legszegényebb embereknek adott valamit, parcellányi házhelyet a gazdasági cselédeknek, hogy boldogulni tudjanak.

A porta a falu végén van, nem a legszélső ugyan, hanem a harmadik. Ha kilépek az udvarra, a legszebb kék ég van fölöttem. Mintha egy hatalmas tündérkupola alatt állnék: azért vagyok az alföld fia, mert látom az egész eget. Semmi sem árnyékolja be a mindenséget: kicsinek érzem magam és mégis határtalanul nagynak: enyém ez az egész, s én vagyok a közepén. és ezen a kék Bodrogköz felett a legszebb az ég az egész világon – legalább is számomra. És ezen a kék égen a felhők!

Az udvaron vagyok tehát, alföldi fűvön állok, de két táj vesz körül; előttem szinte karnyújtásnyira a Hegyalja panorámája: a sárospataki Megyer-hegy és a Király-hegy. Ha kicsit jobbra nézek, a vulkanikus Sátor-hegyek magasodnak Újhely fölött. Jobbra ettől a Tarbucka Bodrogszerdahelynél. Balra, délről csak azért nem látom a tokaji hegyet, mert egy homokdomb takarja arra a kilátást. S mindezek lábánál a Bodrog folyó, melynek erdősávja keretezi a tájat. A Bodrog, mely Magyarország valamikor legtisztább és legcsendesebb vizű folyója volt. Itt keződik a Zalán futása című hatalmas eposz Vörösmarty Mihály tollából; cselekménye is jórészben itt játszódik.

A Sátor-hegyek Karos (honfoglaláskori temető) felől (kép: BG)



A kereten belül, a hegyek előtt Vajdácska faluja, magas dombháton görögkatolikus és református temploma egymás mellett. Mesebeli táj; nem lehet betelni a nézésével. Jobbra Karos fehérre meszelt református temploma ugyancsak homokdomb tetőn. Lábánál a Kárpát-medence leletekben leggazdagabb honfoglalás kori temetője: elődeink vezéri, katonai sírjai. Ha meggondolom, ezen a homokdombon magam is lovagoltam gyerekkoromban, amikor itatni vittük a lovakat, nem sejtve, hogy alattunk 1000 éve eltemetett őseink nyugszanak: mellettük lókoponya és a négy lábszárcsont; kezük ügyében kard, övükön tarsolylemez, mellüknél íj, nyíl, a nők sírjában hajfonatkorongok, ékszerek…

Alig távolabbra a valamikori Zemplén vármegyének nevét adó földvár, közvetlenül a Bodrog mellett, ahol egyes régészek máig fenntartott véleménye szerint Álmos fejedelmet eltemették.

Most, búcsúzóul, az esti, éjszakai égre tekintek fel udvaromból. Biztos pont, mert azonnal megtalálom a Göncölszekeret. Itthon vagyok. Ez a hazám. (Részletek Fehér József: Az ég kék kupolája című írásából. A teljes szöveg az Édes Anyanyelvünk 2021. szeptemberi számában olvasható.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra