267. Nagyar, Luby-kastély, rosarium
2023. 06. 20. nincs hozzászólásKirándulás a szatmári Nagyarba
2003-ban felújították a szatmári Nagyar, rózsaligettel (rosarium) övezett klasszicista Luby-kastélyát. A szatmári Luby család kapcsolatban volt Kölcsey Ferenccel, Herman Ottóval, Petőfi Sándorral. Petőfi itt írta A Tisza című versét. A kastály 1879-ben épült. Itt született a szatmári néprajz kiemelkedő személyisége, Luby Margit, majd a rózsakirályként emlegetett ifj. Luby Géza. Az államosítás után általános iskola működött a kastélyban. A leromlott állapotú épületet Szabó Zoltán megvásárolta és felújította. A kastélyban múzeum nyílt, interaktív játékokkal (pl. szabadulószoba). Felújították a (zenélő) kertben álló rosariumot is. A kertben pávák is sétálnak.
A kastély és a környék idegenforgalmi programját a Luby Társaság is segíti. Ennek kapcsán 2023. július 30-án vasárnap 15.00 órakor a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Szemiotikai Társaság „Tündérkerti szép napok” című rendezvényét is itt tartja: előadásokkal, a Petőfi-fa és a Petőfi-ház megtekintésével – a megye jeles személyiségeinek közreműködésével.
A teljes program itt tekinthető meg: https://e-nyelv.hu/2023-05-02/tunderkerti-szep-napok/
Vélemény, hozzászólás?