frt, ft., Ft

Történelmi tárgyú szakírásban a maga korában frt-nek írt forintot hogyan ajánlott írni: frt, ft., Ft, forint (tehát ne rövidítsük)? A nagybetűs Ft rövidítés nyilvánvalóan félreérthető, mert a témában kevésbé jártas olvasó könnyen gondolhat az 1946-ban bevezetett és ma is forgalomban levő pénznemre. A kisbetűs ft. rövidítés esetén az olvasók inkább gondolnak helyesírási hibára a pont ellenére is, mintsem a 19. századi pénzre. (Megjegyzendő, hogy ez az írásmód szintén megtalálható a korabeli iratokban, bár nagyon ritkán.) A konvenciós vagy pengő forintot 1858-ban váltotta fel az osztrák érték (osztrák értékű forint), amely a Habsburg pénzrendszer alapja volt. Az 1860-as években még mindkét pénznem olvasható a korabeli iratokban. A pengő forintot rendszeresen pfrt-nek, az újabbat o. é. frt-nek rövidítették és ez utóbbit számjegyekkel kétféleképpen használták, pl. 210 o. é. frt vagy o. é. 210 frt. Kérdés, hogyan ajánlott történelmi tárgyú szakírásban ezeket a jelzőket írni? Közérthetőség szempontjából a „pfrt” elvetendőnek tűnik, a „pengő frt” szerencsésebbnek látszik, de lehet, hogy nyelvészeti szempontból a nem ajánlott. Az „o. é. frt” a mai olvasó számára zavaros, az „osztrák értékű frt” a lendületes olvasást nehezíti, így erre a szituációra különösen hasznos lenne nyelvészeti javaslat.