Az anyanyelv napján…

Február 21-e minden évben az anyanyelv nemzetközi napja. Az alkalomból az ELTE Bölcsészettudományi Kara, az Anyanyelvápolók Szövetsége és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda közös konferenciát tartott a BTK Kari tanácstermében. A magyar nyelv helyét a világban bemutató előadások mellett a szervezők egy kerekasztal-beszélgetéssel színesítették a programot. A beszélgetést Mészáros Márton kulturális újságíró vezette, beszélgetőpartnerei Balázs Géza, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének professzora, Blankó Miklós, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda irodavezetője, Pölcz Ádám, az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának adjunktusa és Deák-Takács Szilvia, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyartanára voltak. A kerekasztal-beszélgetésben bemutatkozott a Magyaróra, vagyis A magyar nyelv és irodalom barátainak és tanárainak lapjának első száma és az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat. Mészáros Márton első kérdésére, miszerint milyen múlttal rendelkezik az Édes Anyanyelvünk, Balázs Géza válaszolt. A folyóirat 1979 óta létezik, a Magyarosan című lapot igyekszik pótolni. Az Édes Anyanyelvünk a rendszerváltáskor kiadói válságba került. 1992-ben az Anyanyelvápolók Szövetsége vette át a lap fenntartását. A felelős szerkesztője Grétsy László. A folyóirat évente ötször jelenik meg, az 5 szám színes borítói – tanár úr humoros megfogalmazásában – a 4+1 évszakot jelképezik. Mészáros arra is rákérdezett, hogy miért volt igény az online elérés biztosítására. Balázs elmondta, hogy bár nem ugyanaz az olvasási élmény, mégis a böngészhetőség miatt nagy igény mutatkozott az internetes elérésre. 2016-tól az ÉA összes (addigi és azóta megjelent) száma elérhető digitálisan, de az előfizetők ugyanúgy megkapják a megjelenés napján a postaládájukba a becsomagolt példányt.

Ezután a Magyaróra került terítékre. Blankó Miklós arról beszélt, hogy amikor a Magyartanítás megszűnt, igény mutatkozott a szellemiségét továbbvivő folyóiratra. Az első ötlet az volt, hogy Új Magyartanítás címen élesszék újra a lapot, de ennek jogi akadályai voltak. A megoldást a Magyaróra cím jelentette, ami azért is szerencsés, mivel mind a két oldal benne rejlik: a tanár és a diák is. Alapvetően tematikus számokban gondolkodnak a szerkesztők, az első összevont szám írásai a Bánk bán köré épülnek. A második számra már csak a tördelés vár, április elsején fog megjelenni. A Bánk bán-témát a mű 200 éves évfordulója jelentette. Katona József drámája két évszázad távlatából már megmutatja, hogy mennyire nehéz klasszikus művet tanítani 2020-ban. Az efféle nehézség leküzdésére akár sorvezetőként is szolgálhat a szám. Deák-Takács Szilvia hozzátette, hogy tanítani sokféleképpen lehet. Saját tapasztalatairól is beszélt, amikor elmondta, hogy az új tanítási viszonyokhoz a tanárnak alkalmazkodni kell, különben elveszíti a diák érdeklődését. Az IKT-s (információ- és kommunikációtechnológiai) eszközöket bevetni jó ötlet, de szükség van az alapszövegre, különben tartalmatlanná válik az óra. Nádasdy Ádám „fordítását” is csak a Katona-szöveg mellett tudja elképzelni, egyedül semmiképpen sem. Mészáros feltette a kérdést a Bánk bán kapcsán: mi lesz a jövője a nagy klasszikusoknak? Pölcz Ádám személyes történettel világított rá a művek fontosságára. Jókai zsenialitását először nem is az iskolai oktatás során ismerte fel, hanem később, a húszas éveiben járva. Ahhoz azonban, hogy akkor újra elővegye Jókait, kellett, hogy korábban már találkozzon vele. Lehetséges útként felmerült a beszélgetésben, hogy nem a legkisebbeknek kéne oktatni a klasszikusokat, de ennek a fontosságáról nem volt vita a kerekasztal résztvevői között. A kerekasztal-beszélgetés után a főleg magyartanárokból álló közönség és a beszélgetésben részt vevők közt kötetlen beszélgetés alakult, ami a konferencia és a beszélgetés tartalmasságát jelzi. A közönség pedig érdeklődve várja a Magyaróra és az Édes Anyanyelvünk következő lapszámait. (Nagy Tibor tudósítása az ELTE-online oldalán olvasható. Az írás részleteit a lap engedélyével vettük át.)