Egy könnycsepp Bogdán Lászlóért

Megölte magát, kiért, miért? Élt 47 évet. Szíki Károly emlékezése (részletek)

Ember volt, tiszta és becsületes…. Bogdán László polgármester úr ma megölte magát. Bogdán László kiemelt lángelme volt.  Amikor eljött Egerbe és a szakmunkás-tanulóknak tartott előadást a tornateremben, tudtam, el kell mennem, mert ezt a zseniális embert látnom kell, aki Cserdiben  polgármester, és tud szólni a cigányhoz, hogyan legyen ember. Elmondta, mit tett, hogyan mentett meg börtöntölteléket a magyar haza javára, de tudott szólni tizenéves cigány srácokhoz, lányokhoz a saját nyelvükön, hogy ne bűnözők, drogosok, hanem a társadalom értékes emberei legyenek. Vallotta és mondta, hogy szegényes környezetben nőtt fel az egykor svábok, ma 70 százalékban cigányok lakta Cserdiben, és meghatározó gyerekkori élménye a szüntelen éhezés volt. Anyja takarítónő, apja bányász volt. Rá is ez a sors várt: az általános iskola után rövid ideig építőipari szakmunkásképzőbe járt. Építkezéseken dolgozott, gyárudvart sepert. 19 évi ottléte alatt a középvezetői szintig küzdötte fel magát. 2006-ra összeállt polgármesteri programja 78,4 százalékos támogatást kapott. A falu normális kerékvágásba kerülését jelzi, hogy „már kezdenek visszatelepülni a magyarok”- mondta. Padhoz szegezve hallgattam őt. Nem hittem, hogy lehet így is, hogy ebben valami másként van összekeverve, s ő is csak ember, polgármester és a saját javára beszél. Aztán a folyosón könnyező lányok és fiúk mondtak véleményt, csak egy szóban, mert ők nem a szavak emberei, de minden véleményben ez volt: jól beszélt! És én éreztem, hogy ebben a cigány többségű iskolában megfordult a szélirány, hogy egy lépcsővel feljebb léptek azok a cigány gyerekek, akik parasztoznak minket és csak a nike-cipő az elfogadott a körükben. Mikor a folyosón sétáltam köztük, szerettem volna átölelni mindet! Ez volt Bogdán László. Élt 47 évet. És én Nagy László versét duruzsolom:

Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!