Média, nyelv, mesterképzés

2021. 04. 20. nincs hozzászólás

Negyvenedik médiatábor július 16-25. között Balatonszárszón a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete szervezésében



„A sajtó ma már nem csupán újság, fotó, rádió és tévé, hiszen minden az internetre költözött és megjelent a közösségi média. Vannak és lesznek is hivatásos újságírók, akiknek sokféle műfajhoz érteniük kell, de ma már mindenki alakíthatja a közvéleményt. Sokan meg is teszik a blogokban, illetve a Facebookon, a YouTube-on és a többi hasonló platformon. Ez jó, de nem mindegy, hogy milyen minőségben és sikerrel teszik! Ebben segítünk idén azzal, hogy a táborban végrehajtunk egy minőségi ugrást: az első négy nap alapképzése után különböző egyéni tehetséggondozó mesterképzésekre lehet jelentkezni” – mondta a tábor egyik szakmai vezetője. Herczeg Zsolt hozzátette: az alapképzés során a táborozók elsajátítják a hír, a tudósítás és az interjú legfontosabb ismérveit, természetesen továbbra is élményszerűen, gyakorlatorientáltan, a produkcióikat szabadon és önállóan előállítva. Ebben fiatal és tehetséges csoportvezetők lesznek a segítségükre, mások mellett Babcsány András, Bihari Bernadett, Bogdán Noémi, Hajdú Orsolya, Jávor Liliána, Kovács Bernadett, Lakatos Gergő, Panulin Boglárka, Szalai Boglárka és Toldi Szabolcs. Ahogyan a korábbi évtizedekben, most is készülhet újság, blog, fotó, videó, illetve rádió- és tévéműsor is, amihez minden szükséges személyi és tárgyi feltételt biztosítanak. A tábor második felében azonban megkezdődnek az idősebb, tapasztaltabb médiaszakemberek által meghirdetett kis létszámú mesterképzések, amelyek „svédasztaláról” minden táborozó azt választja ki, ami a legjobban érdekli. „Ez a fejlesztés lehetőséget biztosít arra, hogy a mesterképzés vezetője egyénileg foglalkozhasson mindössze 3-10 fővel, és nagyon izgalmas, magas színvonalú produkciók születhessenek” – érvelt a szakmai vezető. A DUE a tervek szerint olyan, a fiatalok számára érdekfeszítő, a jövőjük szempontjából kulcsfontosságú témakörökben indít tábori mesterképzéseket, mint a professzionális blogszerkesztés és a közösségi média hatékony használata, az eredményes prezentációs technikák, de választható lesz kisvasutazással összekötött néprajzi terepmunka, valamint oktatási, szövegírói, informatikai, rádiós, televíziós, hangtechnikai, gasztronómiai és sport témájú kurzus is. Több oktató már elfogadta a felkérést, mások mellett dr. Balázs Géza nyelvész professzor, néprajzkutató, egyetemi tanár; Herczeg Zsolt rádiós újságíró, médiaoktató; Kecskeméti Dávid fotográfus, Kecskés István rádiós szerkesztő, sportújságíró; Kiss Gábor rádiós és informatikai szakember, Klebercz Kriszta grafikus, blogger; Kuti Sándor hangmérnök, oktató, rendszerintegrátor; Szentendrei Adrienn televíziós szerkesztő, pedagógus és dr. Szayly József médiaszakértő, egyetemi oktató. „A közös és szabad munka mellett, ami önmagában is nagyon sok élményt tartogat, természetesen minden lesz, ami a DUE-táborban szokott 1982 óta: bulik, vetélkedők, műsorértékelések, kirándulások és sok-sok őszinte, személyes beszélgetés, ami már nagyon ránk fér a járvány megpróbáltatásai után” – zárta tájékoztatóját Herczeg Zsolt. Bővebb információ és jelentkezés a mediatabor.hu oldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra