Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy egy (ható igeképzős) melléknévi igenév végén megjelenik egy szerintem felesleges -s végződés. Ez helyes vagy sem? Tájnyelvi változat vagy hibás? Például: Nem vagyok az az előadó(s) típus.
Kulccsal nyitható(s) szekrény, kihúzható(s) rekamié. Egyáltalán mi szükség van ezekre az s-ekre?
Az -s melléknévképző bizonyos helyzetekben gyakoribbá kezd válni (talán valamiféle pontosítás okán): mentők – mentősök (nem tartjuk helytelennek, legföljebb szokatlannak). Az előadó helyett előadós még szokatlan; a -ható/hető képzővel ellátott melléknevek végén egyelőre fölöslegesnek (terjengősnek) tűnik. A nyithatós szekrény helyett tökéletesen megfelel a nyitható szekrény. Mindazonáltal a jelenség régóta zajlik a nyelvben, összetett szavak is keletkeznek így: pl. levélláda > levelesláda, faláda > fásláda és ezekben az -s képzős alakokat jobbnak, természetesebbnek tartjuk (pl. teáskanna és nem teakanna, boroshordó és nem borhordó). (BG, MK)