164. A tari sztúpa

2021. 02. 08. nincs hozzászólás

Sok buddhista ország, Buddha szülőhelye, számos lábnyoma, fogtemploma után fölkerestem a cserháti Tart, ahol két évtizede áll egy felszentelt sztúpa, s alakul, épül a Kőrösi Csoma-emlékhely.

A buddhizmus nálunk nemcsak mai útkeresés (az is), hanem egyes jelek szerint a magyar kultúrában is halványan kimutatható. Feltételezések szerint a kereszténységnek és a buddhizmusnak is vannak kapcsolatai, például Jézus Krisztus személyében. A magyar kultúrában föllelhető kapcsolatokra érzett rá Kőrösi Csoma Sándor, de Lükő Gábor is. Tamási Áron Jégtörő Mátyásában kimutathatók a buddhista hatások, Féja Géza, Taxner-Tóth Ernő is utal erre. Tasnádi Gábor szíves közlése szerint: A Tamási Áron baráti köréhez tartozó Tekeres Sándor nótaénekes a 60-as években a Jégtörő Mátyást népszerűsítette a magyarországi buddhista közösségben.



Írtam ezekről Tamási Áronról szóló tanulmányomban. Most pedig elzarándokoltam a tari sztúpához, körbejártam, megforgattam az imamalmokat, mint Nepálban és Indiában.

(Hatvan és Salgótarján között félúton, és immár négy sávon, kép és szöveg: BG)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra