írói szabadság a helyesírásban

Megdöbbenve olvasom az Osiris kiadó legutóbbi Pilinszky-kötetét, mely hemzseg a hosszú és rövid magánhangzók szabálytalan használatától. A kérdésem az lenne, hogy versformára, strófaszerkezetre, versmértékre hivatkozva eltérhetünk-e az alapvető helyesírási szabályoktól, és a mindenkori kiadásokban kötelező-e átemelni a fellelhető kéziratok egyértelmű helyesírási hibáit.

A helyesírási szabályzat a 17. pontban, a kiejtés elvéről szólva megjegyzi, hogy művészi vagy tudományos célból szükség lehet nyelvjárási, régies vagy más nem köznyelvi alakok használatára.
A költőnek ezen a téren szabadsága van.

Az Irodalmi szövegek kritikai kiadásának szabályzata (összeáll. Péter László, 1988) részletesen szól a szövegközlés elveiről.
A kritikai kiadásnak meg kell őriznie a szerző egyéni írássajátosságait.
A kétségtelen toll- és nyomdahibákat, valamint a betűkészlet hiányosságából fakadó pontatlanságokat helyesbítenie kell.
Például: a hosszú hangot jelölő ü betűt akkor kell hosszúra cserélni, ha az írásmód egyértelműen hibából vagy hiányosságból ered. Ha azonban a javítás által sérülne a rím- vagy ritmusképlet, akkor az írásmódot változatlanul kell hagyni.
A népszerű kiadások ezektől az elvektől eltérhetnek.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.