írónő, ott író nő, tanító néni

2016. 06. 25.

Nem értem:
125. § A foglalkozást (…) jelölő, úgynevezett főnévi minőségjelzőt különírjuk a jelzett szavától.
118. § Az -ó, -ő képzős igenevet, ha csak alkalmi minőségjelző, különírjuk a jelzett szótól.
Ha viszont az igenévi jelzős alakulat tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (vagy az igenév nem folyamatot fejez ki), a két egyszerű szót egybeírjuk
Az “író nő” a 125. § szerint az “író” foglakozás miatt külön írandó. A 118. § második része szerint egyben. Az értelmező szótárban egybe írva található.
Én az első szabályt erősebbnek érzem: specifikus az esetre, foglalkozásról van szó, külön kellene írni. (De az “ott író írónő” egyébként jobban tetszik, mint az “ott író író nő”.)
Az értelmezés azon múlik, hogy az “író” szót főnévnek vagy igenévnek tekintem-e?

A magyarban vannak több szófajú szavak, s a közlésben derül ki, hogy melyik szófajként használják. Ilyenek a népnevek (magyar: főnév vagy melléknév) vagy a melléknévi igenevek. Nagyon gyakori, hogy a melléknévi igenév is főnévvé válik, és amikor már főnév, akkor nem alkalmazhatjuk rá az igenevekkel kapcsolatos helyesírási szabályokat.
Az író mint személy már nem melléknévi igenév, hanem főnév. Emiatt a -nő szóval egybeírjuk, ha egy női nemhez tartozó íróról beszélünk. A -nő itt nem önálló főnév, hanem képző, amely az alapjelentéshez azt teszi hozzá, hogy olyan foglalkozású nő. Egyik, Ön által idézett helyesírási szabály sem vonatkozik rá. Hasonló példák: gépírónő, tanárnő, ápolónő, kerítőnő. A tanító néni szerkezet valóban főnévi jelzős szerkezet, 125. pont.
Vannak olyan esetek, amikor melléknévi igenév az író: könyvet író nő, a szobában író nő stb. Ekkor a 118. szabály érvényes, annak is ez a része: ha csak alkalmi minőségjelző, különírjuk a jelzett szótól.
(DÉ)
vissza a főoldalra