hogy hát

Az élőszavas médiában egyre gyakrabban hallom kötőszóként használni a „hogyhát” szót, időnként a „hogy, hát” fordulatot. Nem nyelvésznek tanultam, de élénken emlékszem általános iskolai és középiskolai éveim azon momentumaira, amikor tanáraim az ilyen kötőszótorlódást erőteljesen kritizálták. Nyelvhasználóként bántja a fülemet, amikor az említett két kötőszó együttes használatát hallom. Megváltozott a hivatalosan elfogadott nyelvhasználat régen volt középiskolás éveim óta?

Régen több nyelvi babona élt még úgy a köztudatban, hogy az valóságos szabály. A „hát” partikulával kapcsolatos is, holott ez természetes és szükséges eleme az (élőnyelvi) nyelvhasználatnak. Az is teljességgel elfogadható, ha ezután még egy kötőszó áll. „Csúfolták az öreget keményen,
Hogy hát ő csak szóval győzte légyen…” (Petőfi) „Én meg jelentkeztem, hogy hát itt vagyok Budapesten.” (köznyelvi) (MK)