Meghalt Szabó Zoltán, a Kolozsvári Egyetem magyar nyelvész professzora

Eltávozott közülünk egy Küküllő mentéről származó erdélyi magyar.

Meghalt Szabó Zoltán,

a Kolozsvári Egyetem magyar nyelvész professzora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének hosszú évek óta állandó vendég munkatársa, a Tanszék oktatói közül sokaknak személyes jó barátja; az európai hírnevű magyar tudós, aki pályájának ezen utolsó szakaszát a Kárpát-medence vándoraként, a trianoni hazában is szerte oktató professzor-nagykövetként élte. Eltávozott közülünk egy Küküllő mentéről származó erdélyi magyar.

Csendes, szerény, környezetére érdeklődéssel tekintő és érzékenyen figyelmes ember volt. Határon túli magyarságát annak minden nehézségével szinte bocsánatkérően vallotta, inkább csak sejtette, ám permanens anyaországi jelenlétével, a két haza sorsát szünös-szüntelen összekötötte. Budapest, benne egyetemünk az ő számára egyszerre volt Európa egy darabja mint intellektusának azíliuma, s egyszerre volt vágyott hazájának mozgásteret nyújtó terrénuma mint mindennapjainak kelleme. Valóságos énjét – a tudomány és emberség elválaszthatatlanságában hívő meggyőződését – nehezen fedte fel, mert felettébb szemérmes volt a nagy szavakkal való szóláshoz is. Tömör és elegáns stílusban beszélt, ha néha székelyes hallgatását megszakította, de e tömörség tartalmában igaz, metakommunikációjában barátságos volt. Mondhatni, angolos és franciás egyaránt.

Számomra évtizedek óta atyai jó barát volt. Beszélgetéseinkben, véleményformálásában megértően optimista s objektíven realista volt, miként tekintete is: egyfelől fürkésző, másfelől simogató.

Észrevétlenül, csendben távozott közülünk. Korszakokon átívelő tapasztalatokkal, maradandó alkotásaival kedves történelmi hazánk fia nyolcvanévesen elment a csillagösvényen őseink honába.

Szabó Zoltán professzor úr, kedves Zoli bácsi, nyugodjál békében!

Jónás Frigyes
egyetemi docens
Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék

Egy temetés, amire nem érünk rá elmenni

„Fiacskám, mért nem írsz…”
„Fiacskám, rég láttalak…”
„Na most az van…”
– szavaidból pusztán ennyit sikerült megőriznem.
Nem szóltál, hogy figyeljek jobban!

Nem felejtetted el egyetlen névnapomat sem
pedig 2 is van nekem
nem felejtetted el egyetlen születésnapomat sem
pedig kid voltam én Teneked…
és nem felejtettél el mindannyiszor hozni valamit nekem
ha otthonról jöttél haza

És számosan vagyunk, akiknek nem felejtetted el egyszer sem
és akiknek nem felejtettél el egyszer sem

Különös figyelemmel voltál az emberek iránt.

Minden ember iránt, aki szembejött Veled.
Legyen az kollega, diák vagy egy folyosóra betévedt

Biztos elmondják Rólad, hogy írtál cikkeket…

El szeretném mondani,
kedvenc szófordulatod,
mely nem szó volt
de így emlékszünk Rád mindannyian:

– ahogy megláttál minket, megálltál
széttártad karjaid, és megjelent a szemedben
a szemed körül, az arcodon, az egész lényeden
az a csibészes mosoly, melyről most tudtam meg,
80 éves volt.
El szeretném mondani

Szabó Zoltán,
észrevettük ám sokan, hogy nagy ember voltál – nagy ember vagy!

gd.