Nyelvtanulási központ az agyban

2007. 08. 17. nincs hozzászólás

Amerikai kutatók megtalálták az emberi agy nyelvtanulásért felelős részét.


Amerikai kutatók megtalálták az emberi agy azon területét, amelynek feladata a hangok érzékelése mellett az ismeretek rögzítése. Az úgynevezett Heschl-kör méreteitől, főként a baloldali rész nagyságától függ, hogy könnyebben vagy nehezebben tanulunk, hogy könnyedén, vagy csak sok kitartással sikerül-e elsajátítanunk például egy idegen nyelvet.


A chicagói Northwestern University kutatói 17 angol anyanyelvű személyen végezték el a kísérleteket. Miután mágneses rezonanciával megmérték Heschl-körük méretét, egy hangszigetelt kabinban háromféle tónusban elhangzó hat egyszótagos, kitalált szót kellett meghallgatniuk. A szavakhoz, amelyeknek értelme a tónussal változott, jelentésüket ábrázoló képeket kaptak. A legnagyobb Heschl-körrel rendelkező kilenc személy megtanulta a szavak 97 százalékát, míg a többi csak a 63 százalékát. Volt, akinek ehhez az eredményhez 18-szor kellett azokat visszahallgatnia – írta a La Repubblica című olasz napilap.


Van tehát összefüggés nyelvtanulás és biológia között. A múltban folytak olyan vizsgálatok, amelyek megállapították a kapcsolatot nyelvtanulási képesség és az agy felépítése között, a pontos területén azonban csak most sikerült megtalálni.


Az eredmény magukat a kutatókat is meglepte, mivel az agynak ezt a részét mindig a primer hangok felismerésével kötötték össze és nem a nyelv bonyolult rendszerével.


A kutatók hangsúlyozták: a kísérlet célja elsősorban az agy működésének jobb megismerése volt, és nem kell senkinek sem kétségbe esnie, ha kisebb lenne a Heschl-köre, mivel kitartással és szorgalommal minden pótolható. A kísérlet eredménye pedig felhasználható a nyelvtanítás módszereinek fejlesztésére is.


(Forrás: www.HVG.hu 2007. augusztus 13.)



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra