Európai nyelvművelés. Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője.

2008. 05. 07. 2 hozzászólás

Megjelent a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda közreműködésében az utóbbi évek legátfogóbb nyelvművelő kiadványa. Közel 50 szerző 40 tanulmányát tartalmazza a könyv.

Olvassa el Rácz János ismertetőjét: 
 
A nyelvek kultúrája iránti figyelem, tudományos és társadalmi elkötelezettség mindenhol létezik, a nyelvek sajátos hangjainak, írásmódjának, eredetének, rokonságának és történetének, a nyelvhasználatnak, nyelvápolásnak megismerése természetes igény, hiszen minden nyelv és nyelvi kultúra nagy érték, fenntartása, fejlesztése elemi fontosságú. Az Európai Unióban létező számos nemzeti nyelv nyelvi sokszínűséget jelent. Szinte minden ország nyelvpolitikájában szabályozzák törvényi vagy rendeleti úton a nyelvek helyzetét (pl. lengyel, észt, lett nyelvtörvény, olasz, francia, orosz, luxemburgi, osztrák, szlovák nemzeti nyelvről alkotott jogszabály, alkotmányban szerepeltetett államnyelv stb.). Ma mindenütt kiemelt fontosságú a tömegkommunikációs eszközök normája. Nálunk súlyos gond az, hogy a magyar média nyelvhasználata egyre kevésbé példaadó nyelvi mintát terjeszt. Követelmény volna a „tiszta beszéd”, ám még a közszolgálati rádióban is megszűnt a – korábban kötelező – mikrofonengedély, és ez meg is látszik a pongyola nyelvhasználaton. A Kossuth Rádióban (újabban MR 1, de miért?) sem ritkák már – méghozzá jónevű szerkesztők szájából – a „kint ezerrel süt a nap, máris jön a hírek”-féle jópofa mondatok, így próbálnak helyt állni, „nyomulni”, az elvárt korszerű stílusban megfelelni a riporterek. Az igen nagy tömegeket vonzó kereskedelmi rádiós és televíziós csatornákban pedig egyszerűen botrányossá vált nyelvünk helyzete, magabiztos mikrofonhangon handabandáznak, a magyar nyelv sajátságaira, törvényszerűségeire fittyet hányva folyik a humortalan ökörködés, az általános igénytelenség természetes velejárója a nyelvi igénytelenség. Pedig a nyelvőrzés igen lényeges feladata – elsősorban az ifjúság számára – megőrizni az igénytelen nyelvhasználat ellenében az irodalmi nyelv rangját, helyét, becsületét. Rendkívüli módon terjednek a – fölöslegesen meghonosodó – idegen szavak is, a sokszor sokkal pontosabb, illetve árnyaltabb magyar kifejezések rovására (pl. régió ← terület, táj, tájegység, térség, vidék, körzet stb. vagy a konszenzus miatt már nem használatos a magyar egyetértés, azonos, közös vélemény stb.). Éppen az ELTE Angol tanszék munkatársainak volt az a véleménye a 90-es években (ÉS-vita), hogy nyelvrontás pedig nincs, a sok angolból átvett kölcsönszó természetes. Jövevényszavak – akár tömeges – átvétele természetesen nem veszélyeztetheti egy-egy nyelv létét, jövevényszavak beáramlása nem idézheti elő kihalását, de a mai szókölcsönzési folyamatokat vizsgálva igenis romolhat nyelvünk. Sajnos a klasszikus nyelvművelés, nyelvhelyesség témakörében alig folyik tudományos tevékenység, a nyelvművelés még az akadémiáról is kiszorul lassan, pedig azt a „magyar nyelv védelmére” alapították egykoron! A nyelvtudományban a nyelvművelés kifejezés elértéktelenedett, a nyelvápolás bizonyos tudományos fórumokból kiszorult, ugyanakkor mögötte a társadalmi érdeklődés és támogatás változatlan.

Több olyan feladata van tudományos életünknek, amelynek megvalósítása egyéni munkaként elképzelhetetlen volna. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport számos kutató összefogása révén nagyszabású teljesítményre vállalkozott, tudományos kutatómunkájának, szakemberek összehangolt közös tevékenységének köszönhetően sok értékes kiadvány látott napvilágot az elmúlt években a magyar nyelv, a nyelvi kultúra jelenéről, jövőjéről, a magyar nyelvstratégiáról, a lehetséges nyelvi szabványokról, a nyelvhelyességről, a mai magyar nyelvújításról, az internetkorszak kommunikációjáról, emotikonokról, nyelvhasználatról és nyelvváltozásról, új szavakról és természetesen a helyesírásról. Ezeknek a könyveknek egyike „A magyar nyelvi kultúra jelene és jövője” (szerk.: Balázs Géza, Bp. MTA) című kétkötetes összeállítás. Most – címéhez hűen – Európa nyelvi kultúrájáról, a kontinens 39 nyelvének történetéről, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről jelent meg a kutatócsoport neves szakembereinek tanulmánykötete „Európai nyelvművelés” címmel (Bp., 2008). Régi hiányt pótol, a nagyközönség is haszonnal forgathatja. A műhely, amelyből kikerült, igazolta várakozásunkat, a könyv kollektív teljesítmény, szerkesztésében és megírásában a téma negyvennégy neves szakembere vett részt. A hatalmas adatgazdagságért, a tetemes forrásmunka feldolgozásáért, az aprólékos filológiai pontosságért, a továbbgondolásra alkalmas számos véleményért elismerés jár nekik. És azért is, mert mentesítették az olvasót a feltárt anyagnak minden lehetséges ideológiai indítékú, célzatos értelmezhetőségétől. A kötet olvasásakor jól láthatjuk, hogy országonként és nyelvenként mennyire változatosan szerveződnek az egyes nyelvi kultúrák, mennyire különbözőek a nyelvművelési törekvések és módszerek a politikai, társadalmi, kulturális hagyományoknak megfelelően. Mindenütt fontos a nyelvpolitikában, a korszerű nyelvstratégiában az anyanyelvi, a szaknyelvi oktatás. Anélkül, hogy belemennénk a jelenlegi magyar közoktatás fonákságaiba, csak megemlítjük itt a szövegértés, a helyesírás súlyos problémáit. A nyelvkorszerűsítés, a szóújítás mindenütt a nyelvstratégia előtérbe helyezett területe, hiszen a legtöbb nyelvben terjednek az idegen (nemzetközi) szavak, gyakran a hazai szókészlet rovására. Az anyanyelvi kultúráért, köznyelvért, nyilvánosságért, a fölösleges idegen szavak ellen még az olyan nagy nyelvek esetében is küzdenek társadalomtudósok, számítástechnikai szakemberek, nyelvészek, publicisták, mint a német, a francia vagy az olasz.

A kötetet Balázs Géza és Dede Éva szerkesztette, a Bevezetés az európai nyelvi kultúrába című első fejezet is az ő munkájuk. Ezt követi a 39 nyelvi kultúra leírása, valamint – a kötet záró részében, a kitekintésben, mintegy összehasonlításként – néhány Európán kívüli egyéb nagy nyelvi kultúra bemutatása. Az egyes dolgozatok három részre tagolódnak: 1. A nyelv, nyelvi kultúra története, 2. A nyelvi kultúra jelen helyzete, 3. A nyelvi kultúra szervezetei. Egy-egy nyelvterület leírása esetenként több szerző munkája. Sajnos több jelentős európai nyelvi kultúra (pl. a görög) leírása kimaradt, a szerkesztők indokolása szerint „több megcélzott szerzőt nem tudtunk elérni”. Többször említik a kidolgozott, államilag elfogadott lett nyelvpolitikát (2005–2014), melynek alapelvei a szombathelyi hEUréka jóvoltából Magyarországon ismertek is, ám a könyvből hiányzik lett nyelvkultúrát ismertető tanulmány.

A uráli-finnugor nyelvek családjában Balázs Géza foglalta össze a magyar nyelvpolitika, nyelvstratégia és nyelvművelés helyzetét. Több ezer éves nyelvünk történeti hátterének és a magyar nyelvre vonatkozó politikai döntések bemutatása után a jelenlegi nyelvművelés útkeresése, nyelvművelés-kritika, nyelvi viták és új hangsúlyok a jelenlegi helyzetet elemző rész témái. Olvashatunk a nyelvi norma vitájáról, a határon túli magyar nyelvváltozatokkal kapcsolatos vitáról, a nyelvi diszkrimináció és a nyelvvédelmi törvény vitájáról, a tudományosan megalapozott nyelvpolitikáról, nyelvi tervezésről. Mint a bevezetőben már említettük, a magyar nyelvművelés jelenlegi helyzete romlik, a tömegkommunikációban is veszít jelentőségéből, a nyelvművelési műsorok száma a rádiós és televíziós csatornákon csökken, ugyanakkor a könyvkiadásban komoly igény és folyamatos megjelenés mutatkozik, az elméleti munkák az MTA Nyelvtudományi Intézetében, az egyetemek és főiskolák magyar tanszékein, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportban folynak. Létrejött a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda tanácsadással. Minya Károly Nyelvművelés Finnországban című munkájából tájékozódhatunk természetesen a finn nyelv történetéről, de arról is, hogy ott szintén felbukkannak a nyilvánosság előtt olyan vélemények, amelyek a hivatalos nyelvművelő szerveket, a Nyelvi Iroda és a Finn Nyelvi Bizottság működését egyenesen a nyelvhasználók ellenségének tekintik. A köznyelv fejlesztése terén tett javaslatok, a nyelvhasználatot érintő elvi vagy általános természetű ajánlások ellen sokan szükségtelen harcot vívnak. Az észtországi nyelvművelésről Víghné Szabó Melinda tollából található tanulmány a kötetben. Megdöbbentő adatokat olvashatunk a szovjet megszállás hatásáról. Észtországban tudatos nyelvfejlesztés csak a 20. században indult meg, 1989-ben született meg az a nyelvtörvény, amely államnyelvvé nyilvánítja az észt nyelvet. Csak 2000-ben lett kötelező nyelv az általános iskolák első évfolyamain. 1999-ben fogadták el az „Integráció Észtország társadalmában 2000–2007” állami programot, amelynek egyik része a nyelvi integrációval foglalkozik, pl. az észt nyelvű tanításra való áttéréssel. Számos nyelvi program indult állami támogatással a 2000-es években. 2006-tól két állami program is fut az észt nyelv fejlesztésére, a fő hangsúly a nyelvtervezésen, a szaknyelven, valamint az észt nyelv szótárán és a nyelvtechnológiai projekteken van.

A török nyelvművelés történeti és jelenlegi áttekintése Péri Benedek munkája. A jelenlegi helyzet megértéséhez tudni kell, hogy Atatürk halála után a Török Nyelvtudományi Társaság irányította reformok „nyelvi forradalommá” szélesedtek. A török írott sajtó és a rádió, majd a televízió jelentős szerepet játszott a javasolt nyelvújítási szavak népszerűsítésében és terjesztésében. A nyelvújítás folyamata még ma sem zárult le, a nyelvművelés nemzeti ügy, az egyetemeken egyre szaporodnak a nyelvművelő csoportok, megrendezik a török nyelvi olimpiákat, a világhálón a nyelvi vitafórumok egyre szaporodnak.

A germán nyelvek csoportjában a Nagy-Britanniában folyó angol nyelvművelés és nyelvtervezés volt a témája Pintér Márta ismertetésének. Igen alapos történeti hátteret ismerhetünk meg a 14. század végétől már kezdődő, a francia és a latin ellenében ható nyelvtervezési folyamattal, az angol tudományos értekező próza, később a nyelvi sztenderd kialakulásával. A nyelvtervezési viták központi eleme ma is a sztenderd angol fogalmának meghatározása, az ebből következő nyelvi norma vitája, különösen az angol globális helyzetének következményeként. Földes Csaba mutatja be a németországi nyelvi kultúrát és nyelvművelést, Egyed Judit pedig a német nyelvművelésről ismertet gyakorlati példát. Elsősorban a nyelvhasználatra, és nem a nyelvi rendszer művelésére fordítanak figyelmet a közpénzből finanszírozott színvonalas nyelvművelési intézmények. A második tanulmány Bastian Sick munkásságával foglalkozik, Kölnben kiadott nyelvművelő kötetének (közben már két folytatása is megjelent) címe „Der Dativ ist dem Genitiv sein Tod”. Szerintem a cím nemcsak nyelvi fricska a birtokos eset háttérbe szorulásának problémájáról, hanem – az északon kissé lenézett – bajoroknak is szól, hiszen a bajorban eggyel kevesebb eset van, a genitivus hiányzik, a dativus helyettesíti: (von) wem = wessen, Peters Sohn helyett dem Peter sein Sohn = dessen Sohn használatos. Egy másik újabb probléma a németben az olyan melléknevek fokozása, melyek eleve legfelsőbb szinten fejeznek ki tulajdonságot, és ez a magyarban is megvan sajnos (pl. legoptimálisabb, legperfektebb stb.). Szintén államnyelv a német Ausztriában, Nyelvművelés és nyelvpolitika Ausztriában a címe Kegyesné Szekeres Erika dolgozatának. Minket, magyarokat közvetlenül érintett a Habsburgok birodalmi politikájának a szabad nyelvgyakorlást korlátozó, beolvasztó nyelvpolitikája, az egynyelvűségre való törekvés. Ennek nyomai még ma is megvannak, hiszen az állam törvényekben szorgalmazza a kisebbségi nyelvek védelmét, használatukat azonban szabályozza, mely az utóbbi 40 évben a kisebbségek nyelvcseréjéhez, illetve nyelvvesztéséhez vezetett. Az osztrák nyelvművelés harcol az anglicizmusok ellen és az Ausztriában beszélt dialektusok megőrzéséért. Szintén Kegyesné Szekeres Erika a szerzője a Svájcban, ebben a hagyományosan többnyelvű (német, francia, olasz, rétoromán) országban folyó nyelvművelést és nyelvpolitikát elemző ismertetésnek. Ugyancsak többnyelvű ország Luxemburg, Hortobágyi Ildikó összefoglalásának (Luxemburgi nyelvpolitika – egy rendezett Bábel) igen beszédes a címe, már ez is jelzi, hogy ott nem küzdenek nyelvi problémákkal. Már a középiskolában kialakul a háromnyelvűség (luxemburgi-német-francia), ezek mellett a diákok angolt is tanulnak. A németalföldi nyelvről Gúti Erika és Varga Orsolya írt tanulmányt. Hollandia és Flandria 1980-ban hozta létre a Németalföldi Nyelvuniót (melynek 2004-től Suriname is tagja), azzal a céllal, hogy elősegítse egy közös nyelvpolitika, oktatáspolitika, valamint kultúrpolitika megteremtését, támogassa a külföldi egyetemi hollandoktatást. Jelentős eredmény az Általános Németalföldi Nyelvtan (1984) és a digitális Németalföldi Beszélt Nyelvi Korpusz (2004) megjelentetése. Baksy Péter dolgozata a Nyelvi tervezés Norvégiában címmel a skandináviai nyelvi egység viking kori felbomlásától ad történeti hátteret egészen a 20. századi norvég nyelvtervezésig, a hivatalos normák kialakulásáig, a mai nyelvpolitikáig. Szintén a közskandináv nyelv egységének megszűnése utáni a létrejött ósvéd, majd svéd nyelv, Péteri Vanda mutatja be a nyelvművelést, nyelvi tervezést Svédországban. A fő cél ma, hogy a svéd nyelvet beszélők számára segítséget nyújtsanak a különböző kommunikációs helyzetekben. A svéd kormány 2005-ben terjesztette elő javaslatát egy idén beiktatandó nyelvtörvény előkészítésére. A dániai nyelvművelésről Szamos Réka tudósít, ahol a nyelvművelés ás a nyelvi tervezés terminusaira a nyelvápolás kifejezést használják. Az intézményesített nyelvművelés feladatait a Dán Nyelvi Tanács látja el, a szókincs és helyesírás területét is felügyeli. Papp Kornélia tanulmányának címe Nyelvi tervezés és nyelvpolitika Izlandon címmel a történeti háttér vázolása után a jelenlegi helyzetet mutatja be. Az izlandi Oktatási Minisztérium nyelvi ügyekért felelős szerve az Izlandi Nyelvi Bizottság, ennek föladata a tudatos nyelvi tervezés és a megőrzés. Ma kb. 40 szaknyelvi bizottság munkálkodik azon, hogy minden szakterületet ellássanak naprakész, modern izlandi szavakkal.

Az indoeurópai nyelvcsalád balti ágába tartozó litván nyelv első szövegemlékei igen koraiak, a 13. századból származnak. A litván csak az ország 1918-as függetlenné válásával lett először államnyelv, ekkor múlt el a kihalás veszélye. A szovjet megszállás idején a nyilvános életből azonban kiszorította az orosz, az erőszakos kitelepítések, gyűjtőtáborok és népirtás miatt egyharmadával csökkent a litvánul beszélők száma. A függetlenség 1990-es visszanyerése után következetes nyelvpolitikára volt szükség. 1995-ben az országgyűlés elfogadta az államnyelvről szóló törvényt, szól annak védelméről és ellenőrzéséről, szabályozza használatát. A sztenderd kialakítása, a szabályozás és az ellenőrzés a Litván Állami Nyelvi Bizottság, Az Állami Nyelvi Felügyelőség és a helyi nyelvi szolgálatok feladata. A kormány négy nyelvtervezési programot határozott meg: Az államnyelv használatának és fejlesztésének programját, A litván nyelv az információs társadalomban, az Idegen szavak helyettesítése litván megfelelőivel és A nyelvjárások és az etnikai toponimák megőrzése címűt.

Az újlatin nyelvek csoportjában Bárdosi Vilmos foglalta össze igen alaposan Nyelvművelés Franciaországban címmel a francia nyelv kialakulását és fejlődésének korszakait. Érdekesség, hogy a Francia Akadémia ma is kizárólag a francia nyelv ápolásával foglalkozik (a mi – hasonló céllal alapított – akadémiánk franciaországi megfelelője ma az Institut de France). A „halhatatlanok” 1635 óta szerkesztik értelmező szótárukat (most tartanak a 9. kiadásnál), és azon fáradoznak, hogy gyomlálják, tisztítsák a francia nyelvet, és az általuk helyesnek vélt fejlődési irányba tereljék. A francia oktatási rendszer igen nagy fontosságot tulajdonít a helyesírás tanításának, a helyesírásnak az elhelyezkedés, a munkavégzés terén is döntő szerepe van. A franglais (az angol-amerikai eredetű neologizmusok pejoratív összefoglaló neve) elleni harc a múlt század hatvanas éveiben kezdődött, a folyamatot a szellemes cocacolonisation névvel is szokták illetni. Manapság már sikerült a számítástechnikai szakkifejezések területén – az egyébként igen erős angol befolyás ellenében – szinte a teljes informatikai alapszókészletet franciásítani, és azt el is terjeszteni. A mai nyelvészek megítélése szerint a franciaországi franciát a kiépített nyelvpolitikai kontroll miatt nem fenyegeti igazából a franglais. A Bas-Lauriol-féle nyelvtörvény (1975) kötelezővé tette a francia használatát azokban az esetekben, amelyekben egy idegen szónak létezik meghonosult, elfogadott francia megfelelője. A Toubon-féle nyelvtörvény (1994) célja az, hogy biztosítsa minden francia állampolgár számára a saját anyanyelvén történő tájékozódási jogot, idegen szavak használata ne jelentsen könnyebb érvényesülést a gazdasági kapcsolatok világában. Az olaszországi bonyolult helyzetet Fábián Zsuzsanna elemzi. Dante nyelvészeti tevékenységétől számíthatjuk az ún. questione della lingua, a „nyelvi kérdés”, a „közös nemzeti nyelv kérdése” korszakát. Olaszországban az igen hosszú nyelvi egységesülési folyamatot az 1950-es évektől rendkívül erősítette a nyelvi kontroll alatt álló állami televízió a nagy tömegek kettős nyelvhasználata mellett (sztenderd, azaz toszkán alapú olasz a nyilvános életben, az írott nyelvváltozatokban, a regionális nyelvek a mindennapi életben és a tájszólások a családi életben, kisebb közösségekben). Olaszországban nincs egy központi akadémia sem, a nyelv ügyével nagy hagyományokkal rendelkező intézmények foglalkoznak. A spanyolországi nyelvművelés témájával Horváth Péter Iván foglalkozott. A hódítások nyomán kialakult óriási nyelvterület nagyszámú tájnyelvnek, kontaktusváltozatnak és kreolnak ad otthont, a spanyol nyelvművelés kizárólagos letéteményese mégis a Spanyol Nyelvi Akadémia, ez irányítja a művelt nyelvhasználattal összefüggő tevékenységeket. Önállóan gondozza az immár elektronikusan is elérhető helyesírási szabályzatot. A másodlagos színtér az oktatás. A Kanári-szigeteken beszélt spanyol nyelv a kasztíliai déli változatának nyelvjárása, ennek példáján mutatja be Fóris Ágota tanulmánya a nyelvi patriotizmust, bizonyítva, hogy a nyelvészeti kutatásokra, dialektológiai, szociolingvisztikai és lexikográfiai kutatások eredményeire támaszkodva a nyelvpolitikai lépések, az oktatáspolitikai, kiadói és támogatói törekvések elvezethetnek a nyelvi kultúra értékeinek megőrzéséhez. A szefárd zsidó nyelv a zsidó-spanyol nyelv, Elterné Czöndör Klára ismerteti a történelmi előzményeket, a sajátos helyzetből adódó megőrzési és terjesztési erőfeszítéseket. Szijj Ildikó két tanulmánya is szerepel a kötetben, az egyik A portugál norma, a másik a Galego nyelvpolitika címmel. A portugál hódítások révén a potugál nyelv távoli területekre is elkerült. A 20. században mind Portugáliában, mind Brazíliában a nyelvi tervezés középpontjába a helyesírási reform került. A két szabályzat egységesítésére 1988-ban, majd 1990-ben születtek megegyezések az öt portugál nyelvű afrikai országot is bevonva, de a mai napig sem lépett érvénybe egységes szabályzat. A spanyolországi kisebbségben használt galego nyelv a másik tanulmány témája, melyről az 1981-ben életbe lépett autonómiatörvény rendelkezik, a galíciai parlament 1983-ban fogadta el a Nyelvi Normalizációs Törvényt, létrejött egy Nyelvpolitikai Főigazgatóság, amely felügyeli a spanyol mellett szintén hivatalos galego nyelv védelmét és fejlesztését. Román nyelvtudomány és nyelvművelés címmel Murvai Olga ismerteti a 19. századig még cirill betűs írásmódot használt román nyelv változatos hatásoknak kitett történetét. A sokféleségből kiutat a Román Akadémiai Társaság 1866-os megalakulása jelentett, román helyesírási szabályokat kellett alkotni, a román nyelv grammatikáját kidolgozni, illetve a román nyelv szótárát elkészíteni. Ma már egységes nyelvfejlődési tendenciáról beszélhetünk, a legutóbbi vita egy speciálisan román hang (î, â) írásmódjának szabályozásáról zajlott az 1990-es években a parlamentben. A magyarországi cigány kisebbségben az archaikus román nyelvjárást beszélők nyelve az 1980-as évekig csak szóbeli változatban volt használatos. Pálmainé Orsós Anna a beás nyelv nyelvművelési, nyelvstratégiai ismereteiről, feladatairól ír a kötetben. Tanulmánya gondolatébresztő, hiszen a hazai nyelvpolitika a cigány nyelvek státusz- és korpusztervezési feladatainak megoldását nem szorgalmazza, az állam a cigány nyelvű tananyagok készítését nem támogatja megfelelően. Súlyos szakmai, nyelvészeti problémák jelentkeznek, idevágó fontos cikk az irodalomjegyzékből Kontra Miklós Egy s más a kétnyelvűségről c. cikke (In: Nyelv, nyelvi jogok, oktatás. Szeged, 2001, szerkesztette Sándor Klára, amikor még – bokros politikai tennivalói előtt – jutott erre ideje).

A szláv nyelvek csoportjában Tölgyesi Tamás a nyelvművelés helyzetét Csehországban elemezte. Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után, Csehszlovákia létrejöttével a cseh nyelvnek be kellett töltenie a hivatalok, a hadsereg, a posta és a vasutak szaknyelvének a funkcióját, több ezer terminus megalkotása vált szükségessé. A Prágai Nyelvészkör (Mathesius, Jakobson, Trubeckoj, Havránek) gondolatai máig ösztönzik a nyelvtudományt, a strukturalista szemlélet kidolgozása mellett megalkották a nyelvhasználat, a norma és a kodifikáció fogalmát, lefektették a modern kodifikációs tevékenység alapjait. A fehérorosz (belorusz) nyelv történetét és mai helyzetét három ottani egyetemi előadó ismerteti közös tanulmányban. Az erőszakos kétnyelvűsítés, a fehérorosz száműzetése egészen az 1980-as évekig tartott. Jelenleg olyan mozgalom alakult ki a társadalomban, amely ösztönzi, hogy a nemzeti nyelv váljék az első és legfontosabb kommunikációs eszközzé a Fehérorosz Köztársaságban. A lengyel nyelvművelés (nyelvpolitika) egyes kérdéseiről a kitűnően fogalmazó Bańczerowski Janusz írt, igen fontosak és számunkra is megszívlelendők azok a veszélyességi tényezők, amelyeket pontokba szedve olvashatunk: „1) a nyelvváltozatok kommunikációs hierarchiájának a megingása, ami az irodalmi nyelv presztízsének csökkentésével, a rétegnyelvek és más köznyelvi változatok megerősítésével, valamint a nyelvi agresszivitásnak és vulgarizációnak a toleranciájával párosul; 2) a magas szintű kultúra rangjának csökkentése a társadalmi életben; 3) az alacsony és közepes szintű kultúra pozíciójának a megerősítése, ami odáig vezethet, hogy a nyelvhasználók csak korlátozott, alacsony funkcionális fokú nyelvi kóddal fognak rendelkezni, és végső soron nem lesznek képesek ellátni magasabb társadalmi, politikai és más jellegű funkciókat; 4) a nyelvi és kultúrszervilizmus, amely az idegen nyelvi elemek és kultúrminták (főként az amerikai minták) kritikátlan átvételében nyilvánul meg.” A mai kihívások hatására a lengyelek számos intézkedést hoztak a lengyel nyelv védelmében. Bańczerowski gyakorlati példát is idéz Törvény a lengyel nyelvről című kiegészítésében. Az 1999-ben életbe lépett új lengyel nyelvtörvény öt része 15 cikkelyének szövegét közli. Az orosz nyelvművelés helyzete (Dési Edit) című tanulmányon kívül az Orosz nyelvművelés a gyakorlatban 1. (Bódi Zoltán) és az Orosz nyelvművelés a gyakorlatban 2. (Dede Éva) című ismertetések is segítik eligazodásunkat a hatalmas orosz nyelvterületen. Oroszországban a nyelvművelés a múlt század hetvenes éveitől számít önálló diszciplínának. Két irányzata van, az egyik a kulturált nyelvtudás normáinak betartatásával, a másik az irodalmi köznyelv kommunikatív aspektusaival foglalkozik. Bódi Zoltán a gramota.ru portált ismerteti, amelyen – nyelvi tanácsadással – az orosz nyelvvel kapcsolatos információk, események, segédanyagok, oktatóprogramok találhatók. Dede Éva pedig Az orosz nyelv éve című rendezvénysorozatot mutatja be, Oroszország ugyanis tavaly ünnepi évet szentelt az orosz nyelvnek azzal a céllal, hogy az orosz nyelv és kultúra iránti érdeklődést felkeltse a világon, illetve, hogy kedvező kép alakuljon ki Oroszországról belföldön és külföldön egyaránt. A rendkívül sokrétű programok szervezésére egy Nemzetközi Információs Központot hoztak létre. A szerb irodalmi nyelv fejlődése és helyzete Szerbiában a témája Bekic Krisztina dolgozatának. Jugoszlávia felbomlása, az új nemzetállamok kialakulása különösen nagy változásokat hozott a nyelvpolitikába, a nyelvi tervezésbe, a szerb szlavisták körében éles viták folytak az irodalmi nyelv elnevezéséről, a szerb nyelv újabb sztenderdizálásáról, az íráshasználatról (latin és cirill betűk), valamint a nyelvi tervezés területén. A szlovák nyelv múltjáról és jelenlegi helyzetéről Simon Szabolcs tudósít. Megismerhetjük – értékelésük nélkül – a számos hatályos nyelvtörvényt, és megtudhatjuk, hogy Szlovákiában létezik magyar értelemben vett nyelvművelés. Egyetemi tanárok, Monika Kalin Golob (Maribor) és Elizabeta Bernjak (Ljubljana) a szerzői a Nyelvművelés Szlovéniában című összeállításnak. Szlovéniában rendkívüli érdeklődés mutatkozik a nyelvi kérdések iránt, talán amiatt, hogy ott hagyományos nézet az, hogy a nyelvnek „nemzetalkotó” szerepe van. Szintén két társszerző, Zoltán András és Bárányné Komári Erzsébet munkája az ukrán nyelvművelésről készült tanulmány. Az ukrán nemzetté válás a 19–20. század folyamán igen mostoha körülmények között haladt, ezek a körülmények rányomják bélyegüket mind a mai független Ukrajna nyelvi helyzetére, mind az ukrán nyelv sztenderdizálódásának állapotára. Az újabb kori függetlenségi törekvések jelképe lett a nemzeti nyelv pozícióinak erősítése. Az első nyelvtörvény már 1989-ben államnyelvvé nyilvánította az ukránt, már 1990-ben volt kísérlet arra, hogy az 1933-ban megbomlott helyesírási egység helyreálljon. Folyamatossá vált a nyelvművelő kiadványok megjelenése, az ukrán nyelvművelést önálló tárgyként oktatják az ország felsőoktatási intézményeiben.

Elszigetelt nyelv a baszk, Morvay Károly összefoglalja és újabb adatokkal egészíti ki a baszk nyelvről és annak szociolingvisztikai helyzetéről szóló korábbi értékes publikációinak legfontosabb megállapításait. A tudatos nyelvpolitikai lépések képesek voltak megállítani s visszafordítani a nyelvvesztés folyamatát, a nyelvterület jelentős részén a baszk – a spanyol mellett – hivatalos nyelv, amelyet a helyi TV, a rádió és a sajtó is használ, és amelyet óvodától az egyetemig minden szinten oktatnak.

A kötet Kitekintés című záró részében a nyelvművelés helyzetéről az USÁ-ban Czeglédi Sándortól, az ausztrál nyelvpolitikáról Forintos Évától, a japán nyelvművelésről Hidasi Judittól, a kanadai nyelvpolitikáról Hortobágyi Ildikótól és a nyelvművelés problémájáról a mongol népeknél Birtalan Ágnestől olvashatunk igen érdekes – és számos vonatkozásban tanulságos – ismertetéseket.

A tanulmánygyűjteményt végül a szerzők bemutatása és a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport műhelyében megjelent kiadványok könyvészeti adatai teszik teljessé.

Végezetül említendő még, hogy a könyvbe néhány helyesírási vagy sajtóhiba, magyartalanság, szóismétlés, idegen szavak feleslegesen túlzott használata, stílushiba, a vonatkozó névmás helytelen használata került, és sajnos (talán túlzott sietség vagy lektori mulasztás miatt?) benne is maradt. Például „Az anyanyelvi ismeretek ismeretét” (10.), „Az MTA Nyelvtudományi Intézetének vezető munkatársainak egybehangzó véleménye” (12.), „Az technokulturális korszak” (13.), „az európai nyelvi kitúrákat” (18.), „E célból lett alapítva” (53.), „Észt nyelvterezés” (71.), hol Galícia, hol Galicia (118. és 119.), „ezt követően kerül beiktatásra” (161.), „a negyedik médium megjelentése” (184.), „igeragozás szabályi szerint” (203.), „Részeletes program, illetve zweibelfisch zwiebelfisch helyett” (205.), „stagnálóan stabil képet mutat” (208.), „Azok a társadalmi és nyelvészcsoportok, akik…” (272.), „meghozta a szlovén nyelvészek … tanulmányaikat” (353.), sztenderdizált (406.), ugyanakkor több helyütt standardizált áll, jó volna egy sztenderd alak.

Összegzésül azt állapíthatom meg, hogy javára írható a 432 lapos, jól szerkesztett, világosan felépített kötetnek, hogy a nem szakember olvasónak is igen könnyű benne eligazodni. A 39 európai nyelvi kultúra nagyjából egységes leírását ábécérendben találjuk a könnyen bővíthető könyvben. Külön erénye, hogy nyelvenkénti bibliográfiát is kapunk a tanulmányok végén, a bibliográfia megkönnyíti az olvasó dolgát a további tájékozódásban. A tudományos csapatmunkában megírt számos nagyívű tanulmány nyelvitudat-fejlesztő, a mai európai nyelvek használati jelenségeit, a nyelvek érintkezését is tárgyalja, a könyv haszonnal forgatható a kérdéskör iránt általában érdeklődők és a nyelvész kutatók számára egyaránt. Bizonyos, hogy a nyelv- és nyelvműveléstörténet témakörében van olyan közösség, kutatói gárda, amely érdeklődésénél és képességeinél fogva alkalmas hasonló nagyszabású, színvonalas mű összeállítására. Csak biztatni tudom a szerzőket a további kutatómunkára, remélhető, hogy egy újabb kötetben a világ egyéb nyelvi kultúráiról is mihamarabb olvashatunk.

Európai nyelvművelés. Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője. Szerkesztők: Balázs Géza és Dede Éva. Inter Kht. – PRAE.HU, Budapest, 2008. 432 oldal

A kötetről további információért látogasson el a kiadványaink menüpontba.

2 hozzászólás

#1 Oedenburger Zoltán 2009.10.05.15:20:06

Vajon megjelent/megjelenik-e ez a szöveg valahol nyomtatásban is?

#2 Az IKT potenciális veszélye kiemelten a nyelvhasználat terén « konnektivizmus 2011.04.25.18:40:02

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra