Tájnyelv és média
2010. 06. 22. 1 hozzászólásTájnyelv és média címmel az Írók Alapítványa kerekasztal-beszélgetést és filmvetítést rendezett az Uránia Filmszínházban. A résztvevők a következő felhívást fogalmazták meg:
A magyar tájnyelvek anyanyelvünk fontos értékei, amelyek sok archaikus elemet, a köznyelvből kikopott és feledésbe merült szavakat, hangzókat, szerkesztésmódot, grammatikai jellemzőket őriznek. Évszázadok óta meghatározzák és a maguk sajátos színeivel, hangzásával jellemzik egy-egy történelmi táj magyar közösségét. A magyar népesség hatvan százaléka, a határon túli magyarság csaknem száz százaléka szülőkörnyezete tájnyelvét tanulja meg első anyanyelveként.
Ezeknek az „első anyanyelveknek” a minél teljesebb megőrzése nemzedékről nemzedékre hagyományozott feladat, amelyet a maga eszközeivel segítenie kell az iskolai oktatásnak, a közművelődésnek és a médiának is. Megengedhetetlen, hogy a médiában szinte kizárólag a kabarékban kapnak helyet a tájnyelvet beszélő emberek – jobban mondva azok torzképei.
A Tájnyelv és média konferencia résztvevői, nyelvészek, újságírók, szerkesztők és írók, egyaránt szükségesnek tartjuk, hogy a médiában rendszeres tájnyelvi műsorokban megszólalhassanak, bemutatkozhassanak a különböző magyar nyelvjárások, elsősorban az élő, tájnyelveket beszélő közösségek. Ezáltal a hallgatóságban, a nézőkben tudatosul, hogy egy-egy földrajzi-történelmi régió nemcsak a maga különleges történelmi, építészeti, kulturális és folklór kincseit, de anyanyelvünk egy-egy sajátos, csak erre a közösségre jellemző, ősi nyelvjárását is őrzi, amiért megbecsülés kell, hogy övezze. Csak így valósulhat meg, hogy a szüleiktől-nagyszüleiktől hallott tájnyelvet a maga teljes gazdagságában megtanulják, és bátran használják a mai fiatal nemzedékek tagjai is, és ezáltal is szorosabban kötődjenek az őket felnevelő családhoz, közösséghez.
Budapest, 2010. június 21.
A Tájnyelv és média című tanácskozás előadói és szervezői: Antall István, dr. Balázs Géza, E. Román Kata, dr. Fodor Katalin, dr. Juhász Dezső, Juhász Judit, dr. Kiss Jenő, Matula Ágnes, Mezey Katalin
A felhíváshoz csatlakoztak: dr. Báger Gusztáv, dr. Bakos Márta, Bokor Levente, Cservenka Judit, Egressy Rita, dr. Fodorné Láncz Éva, Galgóczy Zsuzsanna, Iványi Tibor, dr. N. Fodor János, Polgár Julianna, Szabó Csilla, dr. Szentgyörgyi Rudolf, Tamás Amaryllis, dr. Zelliger Erzsébet
1 hozzászólás
A széttagoltság alapjában véve nem előny. Sőt, a magyar nyelvnek nagy értéke, hogy viszonylag egységes, még a legszélsőségesebb nyelvjárásokat, csángót és a palócot megértjük, ha kicsit igyekszünk. Az viszont igaz, amit talán szintén Juhász Dezső mondott: „a nyelvjárások a nyelv aranyfedezete”. A nyelvújítók nagy ötlete volt, hogy a nyelvjárásokból vett szavakkal gazdagították a köznyelvi szókincset. Ez a lehetőség ma is fennáll. Vannak kiejtésbeli értékek is a tájnyelvekben, például nagy részük ma is őrzi az e és ë hang különbségét, de lassan már tiszta a és á hangot is csak vidéken hallani. Vannak a nyelvjárásokban olyan nyelvtani formák is, amelyek egyenértékűek a köznyelviként elfogadottal, például „nagyobb tőle”. Azonban nem minden érték a tájnyelvekben. Nem tekinthetők értéknek például a hangkiejtések elnagyolások, mint „há mész, ement Kovácsékho’”, és bármennyire védik is sokan, nem érték a suksükölés, mert elsikkasztja a kijelentő és felszólító mód közti különbséget. (Ez ugyan nem nyilvánul meg minden alakban, de ha némelyikben igen, akkor a tudatban megvan.)
Nem hiszem, hogy kívánatos lenne a belső kétnyelvűség. Sokkal inkább kívánatos, hogy átjárás legyen a nyelvjárások és a köznyelv között, mert csak így tudják a tájnyelvek gazdagítani a köznyelvet. Az lenne a célszerű, hogy akik elhagyják szülőhelyüket, ne hagyják el teljesen anyanyelvjárásukat, csak tompítsák annak jellegzetességeit annyira, amennyire a környezethez való természetes alkalmazás magával hozza. Ez körülbelül megfelel a táji (regionális) köznyelvnek, melyet a vidéki városokban lakók, vidéki értelmiségiek beszélnek.
A műsorszolgáltatóktól pedig az lenne helyes magatartás, ha tudatosan megfelelő arányban alkalmaznának vidékről, határon túlról származó bemondókat, műsorvezetőket, akik őrzik anyanyelvjárásuk főbb értékeit. Ez csökkentené a pestiek indokolatlan gőgjét, és ezáltal éreznék magukat a vidéki emberek egyenrangúnak magukat a fővárosiakkal, és jobban magukénak a rádiót, televíziót.