-t végű igék többes szám második személye

Van-e egyértelmű szabály arra, hogy a -t végű igékhez mikor járul kötőhanggal, és mikor kötőhang nélkül a többes szám, 2. személyben, alanyi ragozásban, jelen időben, kijelentő módban a -tok, -tek, -tök rag?
Hátha kevés csak a „nyelvérzék” -re hagyatkozni. Van, amikor mindkét megoldást elfogadnám, máskor csak az egyiket.
Példák:
juttok / jutotok
láttok
kerekíttek / kerekítetek
segíttek / segítetek
szíttok / szítotok
lapíttok / lapítotok
vétetek
lejtetek
sejtetek
üttök / ütötök stb.

Az idézett példákat ellenőriztem a Nyelvtudományi Intézet honlapján található Alaktani táblázatok adatbázisban (ragozási táblázatban), és a következő szabályszerűséget figyeltem meg:
1. Ha az ige egy szótagból áll, és a -t előtt magánhangzó van, akkor a rag közvetlenül a szóvégi t-hez kapcsolódik: láttok, juttok, üttök.
2. Ha az ige egy szótagos, de a t előtt mássalhangzó van, akkor előhangzós tag követi a szótövet: lejtetek, sejtetek.
3. Ha az ige több szótagos, általában -ít képzőre végződik, akkor általában a rag előhangzós változata a szokásos: kerekítetek, segítetek, lapítotok. A táblázatban zárójelesen közlik az előhangzó nélküli alakot is: kerekíttek, segíttek, lapíttok, amelyből arra következtethetünk, hogy ritkábban használatosak.
4. Az itt felvázolt rendszerszerűséget gyengíti a szít, a lapít és a vét ige, mert a táblázat szerint mind a két változat egyenértékű: szítotok ~ szíttok, lapítotok ~ lapíttok, illetve vétetek (ritkább a véttek).
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.