Pusztay János átvette a kitüntetést

2010. 11. 22. 1 hozzászólás

Pusztay János szerda délután magas rangú állami kitüntetést vett át Jari Viléntől, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetétől.

Amint arról honlapunkon már korábban hírt adtunk, Pusztay János nyelvészt, a Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar Uralisztikai Intézeti Tanszék vezetőjét kitüntették a Finn Oroszlán Lovagrenddel. Az átadási ünnepségről Kleinhappel Miklós tudósított az NYME SEK hírlevelében (VII. évfolyam 53. szám):


“Prof. dr. Pusztay János, a Bölcsészettudományi Kar Uralisztikai Intézeti Tanszék vezetője szerda délután magas rangú állami kitüntetést vett át Jari Viléntől, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetétől. A nagykövet elmondta, nagyon könnyű döntés folyománya volt a Finn Oroszlán Lovagrend I. osztályú érdemrend elismerés odaítélése, hiszen Pusztay munkásságát, érdemeit nagyon jól ismerik Finnországban: kiválóan beszél finnül, nemzetközileg elismert finnugrista, a kis és a veszélyeztetett finnugor népek kultúrájának ápolásával foglalkozik, valamint az Európai Parlament tanácsadójaként tevékenykedik. “Eddig a saját hazámban nem kedvezett nekem a sors” – kezdte beszédét a kitüntetés átvételét követően a Prima Primissima díjas professzor. Majd azzal folytatta, hogy finnugristaként úgy érzi magát, mint a reménytelen ügyek ügyvédje, mint egy modern kori Don Quijote, egy magányos farkas, aki nem megy a falkával együtt, hanem a saját útjait keresi. Pusztay elmondta még, hogy miután a ’90-es évek elején Budapestről Szombathelyre költözött, elsőként az ő fejéből pattant ki az intézmény integrációjának gondolata. Ez akkoriban nem valósulhatott meg, csak bő egy évtizeddel később, viszont a főiskolai rendszer ebbe az irányba indult el. Hangsúlyozta, a saját szakterületén is olyan kérdéseket igyekszik feltenni, melyeket szaktársai sosem fogalmaznának meg. Reménytelen, de nagyon fontos feladatnak tartja a mai, globalizálódó világban a finnugor népek kultúrájának ápolását, megőrzését.”


 Az ünnepségen készült fotók megtekinthetők itt.

1 hozzászólás

#1 kis 2010.12.12.08:50:06

Pusztay prof. úr tanárom volt Szhelyen, szívből köszöntöm! K

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra