egyértelműség

2013. 05. 28.

“Az eljárásrend szerint az Önök feladata a közterületek jegyzékének megadása és annak közlése, hogy kivel kötöttek megállapodást (ez nem történt meg).”

A zárójelben lévő közlés az idézet melyik részére vonatkozik?

Ami nem történt meg, az vélhetően „annak közlése, hogy kivel kötöttek megállapodást”. Azonban ez csak a legvalószínűbb magyarázat, másképpen is értelmezhető a mondat. Egy hivatalos iratban, formális levélben – bizonyára ilyesmiről van szó – célszerű ennél egyértelműbben fogalmazni. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy a szövegkörnyezetből kiderülnek a pontosabb részletek – ezt a teljes szöveg ismeretében lehet eldönteni.

(BM)
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra