15. országos Kossuth-szónokverseny
2013. 08. 10. 3 hozzászólás 2013. nov. 8–9. ELTE BTK, BudapestSzónokverseny a pedagógusképző intézmények, a bölcsészettudományi karok nappali tagozatos hallgatói, a joghallgatók, a teológushallgatók, továbbá a 18–30 éves fiatalok számára.
Céljaink: a közéleti, szakmai, pedagógiai szerepekre való felkészítés; a komplex nyelvhasználat színvonalának emelése; a hagyományápolás.A verseny időpontja: 2013. november 8. és 9.
A verseny helyszíne: ELTE BTK, Budapest, VIII. ker., Múzeum krt. 4/A.
A verseny két fordulóból áll:
I. rész (november 8-án): Előre elkészített beszéd (maximum 6 perc), amelyet papír nélkül kell elmondani.
A beszéd témája:
„Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek”
(Varró Dániel) Hálózatok rabságában élünk?
Kérjük a versenyzőket, hogy határozzák meg a beszéd fajtáját (bemutató, tanácsadó, törvényszéki) és a szituációt. Ezt a beszéd megkezdése előtt közöljék.
Az előre elkészített beszédet nyomdakészen és lemezen is hozzák el, mert a beszédeket publikáljuk.
II. rész (november 9-én délelőtt): Rögtönzött beszéd (maximum 3 perc), melynek témáját a helyszínen közöljük. A versenyhez – a hagyományoknak megfelelően – egy retorikai konferencia kapcsolódik, melynek témája: a politikai beszéd. Jelentkezni lehet az intézményeknek kiküldött tájékoztatóban szereplő jelentkezési lapon, illetve levélben a következő címen: ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 240.
A jelentkezési határidő: 2013. október 28.
További információk Pölcz Ádám doktorandusztól kérhető a szonokverseny15@gmail.com címen.
A jelentkezési lap letölthető innen.
Budapest, 2013. július 28.
Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke
Dr. Balázs Géza, a zsűri elnöke, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Grétsy László, a zsűri tiszteletbeli elnöke
Dr. Juhász Dezső intézetigazgató, egyetemi tanár
Adamikné dr. Jászó Anna, a verseny szervezője
Dr. Raátz Judit, a verseny szervezője
3 hozzászólás
Mikor jelenik meg a 15. Kossuth-szónokverseny konferencia-előadásainak és versenybeszédeinek kötete? Vagy „egyelőre” nem várható?
A Kossuth-szónokversenyek anyaga a rákövetkező év Kossuth-szónokversenyére jelenik meg. Idén tehát november 7-én. Bővebbet a szerkesztőktől lehet megtudni.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy Raátz Judit tanárnőnél már beszerezhető a tavalyi Kossuth-szónokverseny kötete! Manyszi