Így mekiztek ti!

2016. 01. 26. 1 hozzászólás

Az év ifjúsági szavának története



„Az év ifjúsági szava” lett a mekizik  a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) idén először meghirdetett szavazásán.  A szavazás érdekessége, hogy míg az év szaváról továbbra is a Manyszi nyelvész szakemberei döntöttek, addig az ifjúsági kifejezés megválasztásának jogát átengedték a szavakat a mindennapokban is használó közönségnek. A nyertes kifejezés hazai történetét a szakemberek kicsit mélyebben is megvizsgálták.



A több száz szavazattal az első helyen végzett mekizik olyan közkedvelt szavakat utasított maga mögé, mint a WellHello zenekar által népszerűvé tett elnök (nagyszerű), a szlemmer, vagy az angol eredetű kombó (összeállítás, menü) kifejezések.

A szavazás jól példázza, hogy az üzletek, vagy jelen esetben akár a vendéglátóhelyek neve is beépülhet a mindennapi nyelvhasználatba.

 Különösen igaz lehet ez, ha a napi rutinunk részévé váló helyszínekről van szó, amelyek sokszor akár valamilyen érzelmi többletet tartalmazhatnak, mint a baráti, vagy családi összejövetelek, illetve a kikapcsolódás helyszínei” – mondta el Balázs Géza, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport és a Manyszi vezetője.

A Magyarországon 1988-ban megjelent McDonald’s étteremlánc közbeszédben is leggyakrabban használt megnevezése a Meki®, bár emellett még ma is használnak olyan – egyesek szerint avíttabb – változatokat, mint a mekdönci, esetleg mekdodó. A szó első szótári előfordulása 1997-re tehető, amikor a Kiss Gábor – Pusztai Ferenc szerzőpáros Új szavak, új jelentések 1997-ből című művében foglalkozott vele egy szócikkben. Persze ez nem jelenti, hogy ekkor született volna a kifejezés, mindössze arról van szó, hogy az írásbeliség küszöbét ekkoriban lépte át a jelenség. Ezt követően is számos kiadványban, (pl. szlenggel, illetve diákszavakkal foglalkozó szótárakban) megjelent a kifejezés.

A Meki körül persze egész szóbokor keletkezett az évek során, például igei, igenévi (mekizik, mekizni), melléknévi (mekis) változatban is. Ez a szótárérettséget (a szó „meghonosodását”) jelentő fejlemény a 2000-es évekre tehető, akárcsak a meki internetes nyelvhasználatban való megjelenése. Érdekesség, hogy míg 2000 környékén sokszor még a családban is a McDonald’sot használták a szülők, az ekkor 5-6 éves gyerekek egymás között is csak később, a tizenéves baráti körben tértek át a meki kifejezésre. A szó továbbra is fiatalosnak számít, azonban ma már korántsem csak az ifjúság használja, gyakran a kisgyerekes felnőttek is „mekiznek” a családon belül.

A McDonald’s becézésének van külföldi előpéldája is, bár sehol sem futott be olyan karriert, mint Magyarországon. Németországban például a magyarhoz hasonlatos Mekkit használják, míg Hongkongban a köznyelvbe sokkal könnyebben simuló Mak Kee kifejezést használják az éttermet felemlegetők.

A mostani sikeren felbuzdulva a McDonald’s hazai csapata online kampányt indít, melyben azt szeretnék megtudni, hogy kinek mit jelent a mekizés idehaza. A www.igymekiztekti.hu oldalra beküldött gondolatokból egyedi grafikák is készülnek, illetve a vállalat YouTube oldalán ismert emberekkel készült rövid filmek is láthatók  a témában.

 

A McDonald’s-ról


A McDonald’s Europe a kontinens legnagyobb étteremlánca. A cég 38 országban több mint 7 400 éttermet üzemeltet, 415 000 embernek ad munkát és több mint 15 millió fogyasztót szolgál ki naponta. Az európai McDonald’s éttermek több mint 72%-át önálló helyi vállalkozók üzemeltetik. Magyarországon 1988-ban nyílt az első McDonald’s étterem. A jelenleg működő 90 étterem évente átlagosan 80 millió vendéget szolgál ki. További információ a McDonald’s Magyarország weboldalán található (www.mcdonalds.hu).

 

1 hozzászólás

#1 Szilvási Csaba 2016.02.02.18:03:59

Egy régi lángos

Ülök a Mc Donalds étteremben. Különböző hamburgerek és sajtburgerek illata felhőzik körülöttem. Pár száz méterrel odébb egy gyros, egy hotdog-sütő és egy pizzéria. A sarkon popcorn-, azaz pattogatottkukorica-készítő.
Ülök a Mc Donaldsban. „Oly földre visz az út, hol nem nyomorogva eszed kenyered”- hangzik a fülemben Mózes V. könyvéből a próféta szava, az Ige. Az Ige, amely, lám, testté vált. Mert itt van már a Kánaán. Ha nem is égi mannával, de pirított krumplival illatozó, ha nem is tejjel-mézzel, de coca colával folyó Bőségország.
Itt, a „mekiben” az az érzése az embernek, hogy a költő kívánsága maradéktalanul teljesült. A jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán, és a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. A békésen és elégedetten itt üldögélők legalábbis ezt a látszatot keltik. A Kánaánban vagyok, de én mégis inkább a gyermekkor Édenkertjébe vágyom vissza.
Fáj a szívem. Nagyanyám jelenik meg előttem, ahogy szakajtókosárba, majd bokorba fogott kötényébe, ahogy mifelénk mondtuk, kötőjébe önti a tűz fölött, a rostán gyönyörűen kipattant habfehér „kokasokat”, egy kicsit megrázva magát, hogy a melléktermék, a „cipója”, a kis fényes, barna, nehezen megropogtatható, rágós golyócskák alulra kerüljenek.
Nagyapám búzavirágmintás tarisznyáját látom, amelyben a reggeli elemózsiából, élelemből, útravalóból estére, mire feljött a vacsoracsillag, és a jó öreg hazajött a kaszálásból vagy a kapálásból, mindig megmaradt nekünk, gyerekeknek is egy kis madárlátta kenyér.
„Száguldó évek távolából megérzem néha jó szagát. A tűzhely tájáról elindul, s betölt szívet, betölt szobát. Lelki kenyér ínség-időben, verőfényes vigasztalás”- muzsikálnak bennem a sorok. Nem tudom, ki a költő, de nagyon a szívemből szól. Kemence, búbos kemence! Te csoda, múltam egy csillagüszkös, szép darabja. Benned szalmaláng, parázs, puha, meleg hamu. Isa pur es homou lettél te is. Búbos kemence! Be jó volt odabújni hozzád, mint nagyanyánk, anyánk szoknyájához. Melletted ott volt a tekenő a dagasztószéken, a kovász a csuporban, a tűzhelyen, a „blóderen”, előkészítve minden csendesdeden, a „pár” feláztatva, a „vágást” is kiteregette már nagyanyám, aztán a kovászos vizet beleöntötte.
Nemsokára már a kemencében sült a foszlós, hófehér belű, illatos házikenyér. És a tejfeles, a „téfeles” lángos, amihez képest a mai, lángossütőbelinek olyan az íze, mint a töreknek.
A tejfeles lángosok illata odacsalogatta – mindig kaptak ők is belőle – a játszótársainkat, a velünk szemben lakó szomszéd gyerekeket. Szegények, még hozzánk képest is nagyon elesettek, ahogy mifelénk mondták, „csórók” voltak, igazi bibliai nyomorúságban éltek. Otthon sokszor napokon keresztül nem ettek főtt ételt, örültek, ha cukros kenyeret reggelizhettek, ebédelhettek és vacsorázhattak. Eljátszom a szavakkal. Nemhogy giros, giros kenyér is ritkán jutott nekik.
Mc Donalds, Mc Donalds-“mekizik”, mekeg bennem tovább – ha már elindult játszani – a szó. Pár éve a Dózsa iskolában, ahol az önkéntes versíró gyerekeknek megadott idő alatt meghatározott témára egy-egy költeményt kellett rögtönözniük – az alkotásokat én zsűriztem – az egyik amatőr poéta a „mekeg a bányásztehén” kifejezést használta. Én ezt akkor meglehetősen szabad asszociációként, afféle szürrealista képalkotásként értékeltem, csak később, Gallai Rudi helytörténész barátom könyvéből tudtam meg, hogy a szókapcsolatnak valóságalapja van: Tatabányán bányásztehénnek a kecskét nevezték. Most ez jut eszembe a Mc Donalds mekegéséről, és egy másik régi, kedves, humoros vers részlete. „A tanítónknak, most bukkan elő, volt egy kecskéje, áldott tejelő, s mivel kedvenc színe volt a kék, megette a nyugati féltekét.” Az egész költeményre már nem emlékszem, csak erre a fülbemászó, szívmelengetően bájos. kis darabjára. Azt sem tudom, ki a szerzője, de úgy rémlik, mintha Kónya Lajos írta volna.
Ülök a Mc Donaldsban, ahol otthon, a ház körül már nem kecskén lovagoló, hanem három- vagy kétkerekű gyermekbiciklin karikázó, esetleg négykerekű motort, kvadot vezető kisfiúk és kislányok esznek szüleik társaságában, helyenként csak turkálva a gyors ételekben, és emlékezem. Habos felhők, a gyermekkor bárányfelhői úsznak a fejem felett. Az olajszagon túl is érzem a gyermekkori tavaszi szél jó ízét és a barka, a „cicuka” kellemes illataromáját. Nagyanyám egy kenyérdagasztás idejéig kacag a lelkemben, mint ötven-ötvenöt évvel ezelőtt. A szegénységünk, ami immár a múlté, így válik bennünk gazdagsággá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra