50. magyar nyelv hete

 

„A kezdet ígéretes volt…” Így indít egy emlékezés a magyar nyelv hetéről. A költészet napján, április 11-én 13.00 órakor, Sárospatakon az EKF Comenius Karán megnyílik az 50. magyar nyelv hete. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

14.00 órakor Balázs Géza: A magyar nyelvközösség jövője címmel ad elő, őt követi Magyari Sára: A határon túli magyar nyelvközösség perspektívái, Pusztay János: A Kárpát-medencei nyelvközösség sorsa – a nyelvrokonok nézőpontjából és Pomozi Péter: A magyar nyelvközösség szétesése vagy összetartása.

15.00 órától irodalmárok szólnak a nyelvről. Balázs Imre József (Kolozsvár): A nyelvhasználat kérdései a kortárs erdélyi magyar kultúrában, Csehy Zoltán (Pozsony): Arc, arcrongálás, maszkos játék (A szlovákiai magyar irodalom nyelvei), Takáts József (Pécs): Egységesítés és irodalom a 19. századi magyar kultúrában.

Másnap, április 12-én Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumában 10 órakor: A magyar nyelv jövője. Előadók: Dede Éva, Újszászi Bogár László, Pölcz Ádám, Hódi Éva, Minya Károly, Arató Balázs, Horváth Péter Iván, Szili Katalin, Nyiri Péter.

15 órakor: A következő 50 év: nyelvstratégiai teendők. Kerekasztal-beszélgetés és állásfoglalás kidolgozása az Akadémia-teremben.

A program fő támogatója: NKA.

Ha áttekintjük a magyar nyelv hete történetét, egy hosszú történelmi időszak (1967—2016), vagyis a szocializmus „aranykora”, majd hanyatlása, a rendszerváltozás, és a rá következő negyedszázad elemzésre érdemes eseménysorával állunk szemben. A rendezvénysorozat nem pusztán a tudományos ismeretterjesztés történetének epizódja, hanem a magyar nyelv történetének is, valamint tükrözi az anyanyelvünkhöz való viszonyunkat. Az effajta közművelődési rendezvények fő mutatója az előadások és a hallgatók száma.

A nyelvhét a budapesti Kossuth klubból indult, de hamarosan országos rendezvénnyé vált. 1971-ben Győr városa fogadta be, s innen nem volt megállás: a városok és megyék versenyeztek érte, hogy kié legyen a központi rendezvény. Volt olyan év – különösen a hetvenes-nyolcvanas évtizedben –, amikor országosan legalább ötven nyelvész vállalt előadást – s az előadások száma elérte a félezret. Ha egy előadásra csak 30 érdeklődőt számítunk, akkor egy ilyen évben 15 ezer résztvevője lehetett a nyelvhétnek.

A 90-es évektől azonban az érdeklődés hanyatlani kezdett. A tudományos ismeretterjesztés hagyományos formái egyre kevésbé keltették föl az emberek kíváncsiságát. Elszabadultak a vonzó, mert egyszerű válaszokat adó áltudományok, no meg a mindent elöntő politikai és egyéb bulvár. A tudomány embereinek többsége inkább visszavonult az elefántcsonttoronyba, a kutatásba.

 

(Részletek Balázs Géza írásából)