154. A Dunánál

2020. 11. 23. nincs hozzászólás

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.



… Én dolgozni akarok. Elegendő

harc, hogy a multat be kell vallani.

A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,

egymást ölelik lágy hullámai.

A harcot, amelyet őseink vivtak,

békévé oldja az emlékezés

s rendezni végre közös dolgainkat,

ez a mi munkánk; és nem is kevés.

(József Attila: A Dunánál, 1936. Kép: BG)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

vissza a főoldalra