Nemrégiben jelent meg Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató és egyetemi tanár szerkesztésében a Jelentés a magyar nyelvről 2016-2020 (Petőfi Kulturális Ügynökség, Bp. 2021) c. kötet, melyet a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport adott ki. 2005 óta adja ki ötévenként Jelentéseit ebben a tárgykörben. Ennek célját Balázs fogalmazza meg: „kisebb nyelvek esetében a nyelvstratégia a megmaradás záloga.” (7.) Ez a kiadványsorozat a kutatási eredményeket foglalja össze és rögzíti rendszeres időközönként. A magyar nyelv történéseiről igyekszik pillanatfelvételeket készíteni. Mindezek a gondolatok Pölcz Ádám előszavában jelennek meg.

  • A politikai, gazdasági átmenet, az informatika térhódítása valóságos szóforradalom, vagyis nyelvújítás zajlik. Egykor az unokák értették mit mondanak a nagyszülők. Ma már a szülő-gyermek kommunikáció is megszakad!

  • A hivatalok „jogi nyelvi csűrcsavarásai… ma már a demokráciát is veszélyeztethetik.” (uo.) A hitelszerződésekben fellelhető magyarázatok annyira bonyolultak, hogy gyakorta a jogászok számára is érthetetlen!

  • A szleng általánossá vált, betört az argó (tökre, baromira, beszop). Az ifjúsági nyelv betörése infantilissá teszi a beszédet (kari aji = karácsony ajándék). A nyelvi durvaság és agresszió is terjed.

  • A másik oldalon a túlzott politikai korrektség sokszor megakasztja és ellehetetleníti a kommunikációt.

  • Trianon következtében sor került a magyar nyelv szétfejlődésére, de annak visszaszorulása szinte mindenütt tapasztalható. A határon túl hol tiltották, hol korlátozták, hol szabadon engedték használni. Ahol tiltották, ott szilárdan ragaszkodtak hozzá. Ahol nem, ott erőteljesebben szorult vissza. Ahol alacsony lélekszámban élnek magyarok, ott tűnt el, vagy most tűnik el. Szórványban törvényszerű a vegyesnyelvűség, vagy kétnyelvűség megjelenése. A magyar nyelv tehát foszladozik, visszaszorul, szivacsosodik.

  • A magyar nyelv nem finnugor! Sokan rámutattak arra, hogy az egyes tudományágak ellentmondanak egymásnak és a nyelvészetnek is. (Nyilván László Gyula régész sem lehetett emiatt akadémikus!) …)

  • Az «ismeretlen» elem vagy Kárpát-medencei őslakosság lehetett, vagy valamelyik lovas nomád nép – hiszen a türkök kivételével egyiknek a nyelvét sem ismerjük.” (37.)

  • Véglegesnek tekinthető őstörténetünk az az elmélet lesz, amelyben összhangba hozható az összes nyelvi adat a genetikával, az antropológiával, a régészettel, a néprajzi és zenei rokonsággal, a történeti forrásokkal és nem utolsósorban a saját nemzeti tudatunkkal és más népek emlékezetével.” (37-38.)

  • A „gyanús” rovásírás, „A korai rovásemlékek nyelvtörténeti értékükön túl a magyar művelődés történetének is fontos emlékei.” (43.)

  • Petőfi 22.719 szót használt, Juhász Gyula 12 ezret. Balassi Bálint 4353-at, Zrínyi 6882-őt, Arany János költészetében szinte ugyanannyi szót használ mint Petőfi, de nála prózai munkáit is számba vették: 22.423-at.

  • Ám a tanulmány kitér más szótárakra is. Pl. a 2020-ban megjelent Karanténszótárra, mely a három hónapos karantén nyomán sajátos nyelvi folklórt alakított ki.

  • Végezetül felvázolja a problémaköröket. Csak az utolsót említjük meg, mely a gépi fordítással foglalkozik. „Minél nagyobb pontosságú a magyarról valamelyik idegen nyelvre történő fordítás, annál jobban és hitelesebben megismerhetik a magyarul nem beszélők is kulturális örökségünket.” (116.)

  • Határon túli kedvezőtlen nyelvpolitika, Majd a határon túli szerzők számolnak be országuk kisebbségeket érintő nyelvpolitikájukról.

  • A kötet végén olyan szavak tárházát találjuk, melyek még a szótárakban nem szerepelnek (234-65.). Van itt szegények téglája, átokfal, bugyiszabály, cicanadrág, félelemipar, gyógyulda, klímapornó, lakájmédia, médiadiéta, mellbimbótapasz, menekültipar, rárepülős csaj, szomszédünnep, übergáz, virágda, zöldáram és zsugorfólia…

  • Örömmel kell nyugtáznunk a kötet megjelenését, mely nyelvtörténeti tabukat döntöget és a rovásírást is fontosságával összhangban tárgyalja, meg anyanyelvünk megőrzését szolgálja.