keltezés röviden: 2010. XI. 11. (vagy 2010. 11. 11.)

2010. 11. 11.

Nyelvoktató vagyok, a dátumok tanításánál egyik tanítványom figyelmeztetett, hogy változott a szabály.
11.11.2010. – én így tudtam. Állítólag a legújabb helyesírási szabály szerint az évszám után nem kell pontot tenni, tehát helyesen: 11.11.2011
Valóban így van?

A magyar helyesírás 1984 óta, tehát 26 éve nem változott. Idézem a keltezésre vonatkozó 293. szabálypontot:

“Az évszámot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk; a hónap neve teljesen kiírható vagy rövidíthető, illetőleg jelölhető római számmal is, arab számmal is; a napot mindig arab számmal írjuk, s utána pontot teszünk.
1983. november 28.
1983. nov. 28.
1983. XI. 28.
1983. 11. 28.
Terjedőben van a pontok nélküli, kötőjelekkel tagolt forma is: 1983-11-28″

A szabályzat tehát elfogadólag említ egy formát, amely “terjedőben van”, de ezt kötőjelekkel tagolva említi, pont nélkül. (Ez a forma talán a dátumbélyegző hatására jöhetett létre.) A többi, elsődlegesen említett esetben azonban mindig van pont mindhárom tagnál, kivéve ott, ahol a hónap neve teljesen kiírva szerepel.

Szintén szó esik a kérdésről az Osiris Kiadónál először 2004-ben megjelent, igen átfogó “Helyesírás” c. kötetben is (415–416. o.). A szabályzat útmutatásához annyit tesz hozzá, hogy a hónapot római számmal tanácsos írni, de ha arab számmal írjuk, az egyjegyűek elé 0-t tegyünk. A kötőjeles megoldásra nem tér ki. Kérdésével kapcsolatban pedig az alábbiakat írja:

“Egyáltalán nem ajánlható a dátum feltüntetésében az a megoldás, amelyet egyes szavatossági idővel rendelkező termékeken alkalmaznak angol mintára: 11. 12. 03. Itt a dátum három egységének sorrendje fordított, azaz elöl áll a nap, majd a hónap, s végül az évszám utolsó két számjegye. Vagyis ebben a példában a termék szavatossága 2003. december 11-én jár le.”

A dátum rövid formájaként tehát leginkább a 2010. XI. 11., esetleg a 2010. 11. 11. forma javasolható, három ponttal, két szóközzel, év/hónap/nap sorrendben.
A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.

vissza a főoldalra