Elhunyt Radványi György
2020. 06. 28. 1 hozzászólásÉletének 71. évében, pénteken elhunyt Radványi György, Ybl Miklós-díjas építőművész, A Magyar Nyelv Múzeuma tervezője, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja – közölte az MMA.
Radványi György 1949. augusztus 4-én született Ózdon, 1973-ban szerzett építészmérnöki diplomát, 1986-tól vezető tervező volt, 2011-ben főépítészi vizsgát tett. A Műegyetem címzetes egyetemi tanáraként, illetve Sátoraljaújhely és Füzér főépítészeként is dolgozott.Alkotói életműve Sátoraljaújhely és Széphalom általa tervezett épületeiben teljesedik ki, melyek közül kiemelkedik a Kazinczy-emlékhely kertjében megépült A Magyar Nyelv Múzeuma.
Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták: 1988-ban az Év Lakóháza-díjat kapott, 1998-ban Ybl Miklós-díjjal tüntették ki, 2008-ban Sátoraljaújhely díszpolgára lett, 2010-ben pedig Möller István Jubileumi emlékérmet vehetett át.
Radványi Györgyöt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
Az e-nyelv.hu 2009-ben, a magyar nyelv éve alkalmából készített vele interjút A Magyar Nyelv Múzeuma tervezéséről, a kivitelezés folyamatáról, nehézségeiről és a múzeum szellemiségéről.

1 hozzászólás
Kedves Gyuri, nem felejtünk. Bennünk élnek szavaid, ahogy elmagyaráztad a Múzeum terveinek megszületését. Csodálatos épületet terveztél. Múlt héten, a nyelvésztáborban gondoltunk rád, kérdeztük, mi van veled. Nem gondoltuk, hogy utoljára kérdezzük… Géza